Véget ért a III. Interetnikus kortárs képzőművészeti alkotótábor Nagyenyeden

A 2023. július 10. és 16. között Nagyenyeden megszervezett eseményen 18 nemzetiséget képviselő 24 alkotóművész volt jelen. A rendezvény egyike azon kevés kulturális térnek, ahol Románia nemzetiségei, illetve a többség képviselői egyenrangú félként találkozhatnak és betekintést nyerhetnek egymás kultúrájába.

A tábor célja értéket teremteni a többnemzetiségű, multikulturális Romániában, az egyéni sajátosságok kihangsúlyozásával. Az enyedi Inter-Art Alapítvány, a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a Liviu Rebreanu Multikulturális Központ és a helyi adminisztráció példás együttműködésének köszönhetően, a tábor kilóg a mesterséges projektek sorából és valódi lehetőséget kínál egymás jobb megismerésére. A hét nap alatt életreszóló barátságok kötődtek, a közvetlen emberi kapcsolatok révén pedig másfajta rálátás nyílt egymás hagyományaira, nemzeti jellegzetességeire.

A szerző felvétele

A tábor létrejötte az Inter-Art Alapítvány elnökének, Balog Istvánnak és Laczikó Enikőnek, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala államtitkárának a közös ötlete és kitartása nyomán született meg. A jó együttműködés meghozta a gyümölcsét, hiszen sikerült nemzetközi szinten is népszerűsíteni a tábort. Az itt készült alkotások eljutottak nem csupán több hazai nagyvárosba és a fővárosi Cotroceni Palotába, hanem a genfi és a New York-i ENSZ székházakba, sőt Winkler Gyula képviselőnek köszönhetően Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe is.

A tábort hétfőn, július 10-én nyitották meg ünnepélyes keretek között a városháza elegáns dísztermében, ahol Oana Badea polgármester és Lőrincz Helga alpolgármester fogadták a vendégeket.

Az egy hét alatt a szervezők a hangsúlyt természetesen a képzőművészeti alkotások létrehozására fektették, de arról is gondoskodtak, hogy más  kulturális megnyilvánulások révén is közelebb kerülhessenek egymáshoz a jelen levő nemzetiségek képviselői. Kiemelkedő momentum volt szerdán, július 12-én, Valeriu Sepi Személyes mitológiák című festménykiállításának megnyitója az Inter-Art Galériában. A Phoenix egykori tagjaként ismert Sepi művészetét dinamikus vonalak, formák és alakzatok jellemzik, ez visszatükröződik a most kiállított festményein is. A kollekció nem retrospektív jellegű, hanem az elmúlt öt esztendő alatt Brazíliában, Szingapúrban és Romániában készült alkotásokat tartalmazza. A festményeken mitológia, hermeneutika, esztétika és személyes tapasztalat egyedi viszonya mutatkozik meg, a gyűjtemény a tudományos és a művészet általi megismerés szerencsés ötvözete.

A tábor zárókiállítására vasárnap a kora esti órákban került sor az Inter-Art Galériában, ahol a művészek a nagyközönség elé tárták az Enyeden készített alkotásaikat. Ioan Hădărig művészeti igazgató kiemelte: a jelenlevő művésztársaság a mai Románia társadalmának konfigurációja, amelyre a multikulturalitás jellemző. Szerinte „a nemzetiségek hozzáadott értéket jelentenek a román nemzet számára, ezért nagyon fontos, hogyan viszonyulunk a nemzeti kisebbségekhez, sosem szabad eltűnnie egyiknek sem közülük”.

A táborban néhány napig részt vett és a tárlat megnyitóján köszöntőt mondott Lakatos Júlia, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsosa, aki méltatta a tábort és kifejezte abbéli reményét, hogy az idei anyagot is sikerül majd bemutatni a nagyvilágban. A felszólalótól azt is megtudtuk, hogy az általa képviselt hivatal a tábor résztvevőinek szállás- és étkezési költségeit támogatta. Lakatos Júliát őszintén meglepte Nagyenyed szépsége, a táborban uralkodó jó hangulat és egyetértés valamint a szervezők és a partnerek közötti jó együttműködés.

Balog István, az Inter-Art Alapítvány elnöke, megköszönte a támogatók hozzájárulását és valamennyi résztvevőt oklevéllel tüntetett ki. Ők a következők voltak: Bakó Andrei (román), Balog István (magyar), Balog Zoltán (magyar), Besu Marieta (román), Boicescu Traian (olasz), Cristea Elena (román), Dumitrescu Mirela Ștefania (macedon), Ferodin Iaia (tatár), Gnandt Ștefan (német), Ifrim Lacme (török), Karkus Miroslava-Blazena (szlovák), Lavrente Irina (lipován orosz), Martaian Ermone Zabel (örmény), Mirea Nevena (szerb), Mleziva Iosif (cseh), Munteanu Gheorghe (ukrán), Nanciu Denis (roma), Neagu-Németh Katalin (magyar), Semenescu Oriola Kureta (albán), Sepi Valeriu (német), Strugaru Rodica ( román), Tincul Adrian (horvát), Vasilcin Ivan (bolgár) és Zapotoțchi Mena (lengyel).

A zárókiállításon elbeszélgettünk a magyar közösséget képviselő Neagu-Németh Katalin temesvári művésszel is, akinek kizárólag pozitív benyomásai voltak a táborban. Szerinte jó volt megismerni más nemzetiségeket, azok szokásait. A művésznő hozzátette: számára megszokott dolog a multikulturalitás, Temesváron az egyik oldalon szerb, a másikon német szomszédja volt. Neagu-Németh Katalin azt is elmondta: 2018-ban volt először Enyeden, majd bekapcsolódott az online táborba is a járvány idején, ami szintén érdekes volt számára, mert a réssztvevők bepillantást nyerhettek egymás műtermeibe, hiszen ott kellett lefilmezni, ahogyan dolgoztak. „Itt Enyeden úgy érezzük magunkat, mint egy nagy család, olyanok vagyunk, mint egy kompozíció, amelyben az elemek adják az összhangot”- hangsúlyozta a művésznő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?