Valeriu Gheorghiţă közzétette a legújabb átoltottsági számokat

Fotó: gov.roJanuár 12-éig több mint 8 006 000 romániai személyt oltottak be a koronavírus elleni védőoltás legalább egy adagjával - tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

Valeriu Gheorghiţă szerint ez a lakosság mintegy 41,5 százalékát jelenti. A 12 év fölötti lakosság körében 47,4 százalékos az első adaggal való átoltottság aránya, a 18 éven felüliek körében pedig 49,6 százalék. Korosztályokra lebontva, a legmagasabb az átoltottság az 50-60 évesek körében (56%), míg a 60 és 70 év közöttiek 52,6 százaléka van beoltva, a 40 és 49 év közöttieknek pedig az 51,2 százaléka. 
Gheorghiţă elmondása szerint több mint 2,1 millió személy kapta meg az emlékeztető oltást, azaz ez erre jogosultak mintegy 45%-a. A harmadik adagot felvevők több mint 45%-a ugyanakkor a veszélyeztettet kategóriákba tartozik.

Az oltásparancsnok ugyanakkor megemlítette, hogy az egyik legveszélyeztetettebb kategória, a 80 éven felüliek körében az átoltottság nagyon alacsony, csupán 26 százalékos, az omikron-vírustörzsnek pedig rendkívül nagy a fertőzőképessége. „A mi egyértelmű ajánlásunk az, hogy oltassák be magukat ebben az időszakban. A családtagoknak, hozzátartozóknak, háziorvosoknak, gondozóknak meg kell adniuk nekik minden szükséges információt, hogy az idős személyek jól megalapozott döntést hozhassanak” - tette hozzá a katonaorvos.

Kapcsolódók

Kimaradt?