Valószínűleg januárban kezdődhet el az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása Romániában

Romániában vélhetően januárban kezdődik el az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni oltása - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az országos oltási kampány koordinátora.

Valeriu Gheorghiţă azt mondta, az 5 és 11 év közötti gyerekek a már működő oltóközpontokon belül kialakítandó rendelőkben és a családorvosi rendelőkben vehetik majd fel az oltást. Ez a korosztály a Pfizer által kifejlesztett vakcinát kapja, 21 napos eltéréssel két, 10 mikrogrammos dózist.Fotó: Agerpres/EPA

Az oltóanyag-szállítási menetrend szerint az első gyerekeknek szánt vakcinaszállítmány januárban érkezik Romániába, így várhatóan január második felében kezdődhet el ennek a korosztálynak az oltása.

Gheorghiţă hangsúlyozta, minden gyermek megkaphatja a vakcinát, a krónikus betegségben szenvedők, illetve a kockázati csoportba tartozó felnőttel egy háztartásba élő gyermekek számára azonban különösen ajánlott az immunizálás.

A hatóságok a 20 százalékos átoltottság elérésére számítanak ebben a korosztályban, ami mintegy 240 ezer gyermek beoltását jelentené.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?