Maros megyében már készülnek az 5–11 éves korosztály immunizálására

A Maros megyei egészségügyi hatóságok készülnek az 5 és 11 év közötti gyermekek koronavírus elleni beoltásának lebonyolítására. Az említett korosztály immunizálását nagy valószínűséggel jövő év elején kezdik meg.

„A városokban működő oltóközpontokban külön bejáratot biztosítanak majd a kiskorúak számára. Marosvásárhelyen is legalább egy nagy oltóközpontban hoznak létre a kicsik számára helyiséget, ahol az oltást fel lehet venni”– tájékoztatta a közvéleményt Iuliu Moldovan, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezérigazgatója.

Hozzátette, a megye többi településén hasonlóképpen járnak majd el, emellett figyelembe veszik az oltást igénylők számát is egy adott településen, és a kereslet mértékétől függően döntenek arról, hogy hány oltóközpontban olthatnak majd kiskorúakat.

Marosvásárhelyen vannak olyan szülők, akik már várják, hogy a kisebb gyermekek oltása is elérhető legyen, egy nekünk nyilatkozó édesanya azért szeretné beoltatni a gyermekét, mert a veszélyeztetettek csoportjába tartozik.Külön helyiségekben immunizálják majd a kicsiket | Fotó: Agerpres

„Nagyon várjuk a lehetőséget, hogy végre beoltathassuk kiskorú gyermekünket koronavírus ellen. Ez azért is fontos számunkra, mert a hétéves gyermekünk fokozottan veszélyeztetett kategóriába tartozik az 1-es típusú cukorbetegsége miatt”– mondta a Maszolnak S. E., egy marosvásárhelyi édesanya.

Hozzátette, a szülők döntésének köszönhetően a kisiskolás fia osztályában lévők döntő többsége be lesz oltva koronavírus ellen, hiszen – mint fogalmazott – csak ezzel lehet megvédeni egy közösségben a vírus terjedését. Hangsúlyozta, nem kell kötelezővé tenni a vakcinát, de a közösség és a gyermek érdekében fontos lenne, ha sokan beoltatnák gyermekeiket.

Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora kijelentette, hogy az oltási platform készen áll az 5–11 év közötti gyermekek regisztrálására. Emlékeztetett arra, hogy a kiskorúak oltásához szülői beleegyezés szükséges, a folyamat csak akkor kezdődik el, amikor az adagok rendelkezésre állnak. Egyelőre még nem lehet tudni, mikor érkeznek a kicsiknek szánt koronavírus elleni oltások – tette hozzá a katonaorvos.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?