Több mint 5100 gyermeket oltottak be koronavírus ellen az utóbbi három napban

Több mint 5100, tizenkét és tizenöt év közötti gyermek kapta meg a koronavírus elleni oltást az elmúlt 72 óra alatt – jelentette be szombaton Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője.

„Június másodikától mostanáig, gyakorlatilag az elmúlt 72 órában több mint 5100, tizenkét és tizenöt év közötti gyermek oltatta be magát. az oltáskampány kezdete óta pedig 114 ezernél több 16 és 19 éves tinédzsert és fiatalt immunizáltak már. Úgy vélem, ez erős jelzés a fiatal generáció részéről, mert bárhogy is nézzük, a gyerekek jelentik számunkra a jövőt” – mondta a katonaorvos a parlamentben szervezett Gyermekek szenátusa elnevezésű esemény megnyitóján.

Gheorghiţă emlékeztetett, hogy az Európai Gyógyszerügynökség javasolta a 12 és 15 év közötti kiskorúak beoltását is a koronavírus ellen. Elmagyarázta, azért tanácsos eme korosztály immunizálása is, mert sajnos vannak különböző krónikus betegségekben szenvedő gyerekek, akik emiatt a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. Az egészséges gyerekek immunizálásával pedig csökken a vírus terjesztésének kockázata.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az utóbbi években a kanyaró is halálos áldozatokat szedett a gyerekek körében, mert azok nem voltak beoltva. A kanyarójárvány több mint 20 000 gyereket érintett és 64-en bele is haltak – mutatott rá.

„Ezért úgy vélem, hogy mostantól kezdve rendkívül fontos feladatunk, hogy minden olyan információt megadjunk, amelyre a szülőknek és hozzátartozóknak szükségük van ahhoz, hogy a megelőzési rendszer előnyeit megértsék” – szögezte le Gheorghiţă.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?