Tájékoztató kampányt szerveznek az 5 és 11 év közötti gyerekek oltásáról

A hatóságok a későbbiekben közlik, hogy mikor kezdődik el az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni országos beoltása, addig is tájékoztató eseményeket szerveznek a témáról – közölte csütörtökön az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).

A testület azután jelezte ezt a szándékát, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását az 5-11 éves korosztályban.

A CANCAV közölte: a következő időszakban elvégzik a szükséges módosításokat az oltási platformon és az oltások országos elektronikai jegyzékében (RENV), majd kidolgozzák az eljárást és útmutatót, hogy megfelelő körülmények között elkezdődhessen a gyerekek immunizálása.

A testület idézte az EMA korábbi tájékoztatását, amely szerint a Pfizer Comirnaty vakcinájának „előnyei meghaladják a kockázatokat, főleg a más betegségekkel is küzdő gyerekek esetében, akiknél a betegség súlyos formái alakulhatnak ki”.

Az 5 és 11 év közötti gyerekek a 16 éven felülieknél alkalmazott oltásadag harmadát kapják majd, két alkalommal, 21 nap eltéréssel.

A vakcina hatékonyságát csaknem kétezer olyan 5 és 11 év közötti gyereknél vizsgálták, akiknél nem volt jele korábbi fertőzésnek. A gyerekek egy része oltást, másik része placebót kapott. Az 1305 beoltott gyerek közül három fertőződött meg a koronavírussal, míg a placebót kapott 663 gyerek közül tizenhatan. „Ez azt jelenti, hogy a vakcina 90,7 százalékos hatékonysággal előzte meg a megbetegedést” – számolt be a közleményben a CANCAV.

(Címlapkép: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?