Dr. Vass Levente: várhatóan január közepétől olthatják az 12 év alatti gyermekeket

„Egyértelmű, hogy a negyedik hullám végén vagyunk” – jelentette ki Dr. Vass Levente urológus főorvos, az egészségügyi minisztérium államtitkára a csütörtök esti Maszol #Fórumon. „Látható, hogy túlléptük a csúcsot az új koronavírus-megbetegedések számát illetően, ahogyan a halálozási csúcsot is meghaladtuk. Mégsem dőlhetünk hátra, hiszen január elején vagy közepén várható a lassú, de biztos emelkedése a napi esetszámoknak. Jó hír viszont, hogy várhatóan január második felétől a 12 évnél fiatalabbak is megkaphatják a Covid-19 elleni védőoltást” – közölte a szakember.

A főorvos szerint már túl vagyunk a negyedik hullám nehezén, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy januárban ismét jelentősen növekedhet a megfertőződések száma. Az ötödik hullámot nem akadályozhatja meg az sem, hogy a gyerekek számára elérhetővé válik az oltóanyag. „Azt kérném mindenkitől, hogy ne felejtsük el, milyen nehéz helyzetben voltunk a negyedik hullám alatt. Oltsuk be magunkat, védjük meg családjainkat” – tette hozzá Dr. Vass Levente.

Dr. Vass Levente | Fotó: RMDSZ/Boda L. Gergely

Arra a kérdésre, hogy hogyan készülhetünk fel a következő hullámra, a betegség létének elfogadását tanácsolja. „Ne elégedetlenkedjünk, hiszen a stressz az emberek szellemi fáradtságához vezet és türelmetlenséget okoz. Megfertőződés esetén a stresszhelyzet gyakran fokozza a súlyos megbetegedés kockázatát” – tette hozzá. A főorvos arra buzdít, hogy tartsunk vitaminkúrát, így készítsük fel szervezetünket az esetleges betegségre.

Annak érdekében, hogy az ötödik hullámot megfelelően tudják kezelni, különböző szabályozásokat vezettek be, rendeleteket adtak ki, hiszen szükség van a gyorsabb reakcióra, elegendő gyógyszerre és kórházi ágyra is. „A legfontosabb az, hogy a gyerekeinket esetleg jobban érintő ötödik hullámban jobban tudjuk ellátni” – magyarázta Dr. Vass Levente.

A szakember szerint nagyon fontos beoltatni a 12 évnél fiatalabbakat is. Becslései szerint a Pfizer–BioNTech oltóanyagot december elején, a Modernát december végén már engedélyezi a gyermekek számára az Európai Gyógyszerügynökség. Ez azt jelenti, hogy január folyamán már rendelkezni fogunk az oltóanyagokkal. Fontos megemlíteni, hogy a gyerekeknek a védőoltás felnőtteknek való dózisának csak az egyharmadát kell megkapniuk. Ehhez külön fecskendőket rendelnek majd, hogy véletlenül se adagolják túl a kiskorúakat. „Elő kell készíteni a számunkra legfontosabb populáció részére a védekezést” – hangsúlyozta az államtitkár.

Kapcsolódók

Kimaradt?