banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Új bölcsőde nyitja meg kapuit Sarmaságon

Fesztiválhangulat volt a hétvégén a szilágysági Sarmaság településen megrendezett falunapokon, melyen több százan vettek részt, bizonyítva, az ilyen jellegű ünnepségekre van igény, mert jó találkozni, együtt lenni, a hétköznapokból kiszakadva szórakozni. A Sarmasági 1-es Számú Bölcsőde ünnepélyes átadására is sor került, egyébként Sarmaság az első szilágysági vidéki település, ahol bölcsőde épült.

A háromnapos Sarmasági Napok gazdag programkínálattal várta a helybélieket és a vendégeket. A szervezők pénteken gyermekfoglalkozással indítottak, majd fellépett a gyermekek kedvence, az Alma együttes, melyet fotókiállítás és a Varrd magad a viseleted projekt zárónapja követett. Az est folyamán a színpadon fellépett a nagyváradi rockegyüttes, a Stevie Ker, az erdélyi származású magyar könnyűzenész, énekes, Tamás Gábor, majd szinte hajnalig Dj-k szórakoztatták a bulizó fiatalokat.

Büszkék a maguk által varrt népviseletre

Sarmaságon már második alkalommal rendezték meg a Varrd magad a viseleted projektet, melynek zárónapját szombat délelőtt tartották. Berki Edith, az RMDSZ Sarmasági nőszervezetének elnöke elmondta, a népviseletvarrás egy mozgalommá vált a Szilágyságban, és Sarmaságon ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett a varrás, sőt ezúttal többen jelentkeztek a programba, mint két éve. Az elmúlt napokban 80 darab felnőtt női viselet, 29 kislányviselet, 9 fiúcska ing és 13 férfiing készült el a sarmasági hölgyek lelkes hozzáállásának köszönhetően. Az viszont nem kérdés, hogy lesz-e hova és mikor felvenni, hiszen a helybéliek büszkék a népviseletükre, a koszorúzási ünnepségeken, a Bányatelepen az úrvacsoraosztáskor, a Szilágysági Magyar Napokon mindig azt öltik magukra. Ezzel hagyományt teremtenek és példát mutatnak gyermekeiknek, unokáiknak, a következő generációnak, sőt néhány Sarmaságról elszármazott is jelezte már, hogy részt venne a programban, mert igénylik a viseletet.

A szerző felvételei

Seres Dénes parlamenti képviselő értékelte az eddig elkészült közel 200 népviseletet, ami mint mondta, az összetartozás, az együvé tartozás jelképe. A mozgalmat minden magyar településen éltetik, és a ruhákat büszkén viselik. Arra kérte a hölgyeket, hogy a gyerekeket is próbálják ez irányba nevelni, hogy ők is viseljék büszkén azt, amit elődeink is viseltek. Mint mondta, szinte az egész megyében hasonlít a viselet, ami bár megújult, értéke megmaradt. „Kultúránknak sok összetevője van, elsősorban a nyelvünk, a hagyományaink, a szokásaink, a viseletünk, ami minden szilágysági magyar házban ott kellene legyen” – mondta a képviselő.

Dombi Attila polgármester megköszönte a hölgyek által varrt ingét, és mint fogalmazott: hála istennek eljött az az időszak, amikor mindenki visszatér a múltba, előveszi az értékeket, és büszkén viselik az egykori népviseletet.

Dari Tamás RMDSZ-es prefektus a program zárónapján kiemelte, büszke a sarmasági hölgyekre, varrónőkre, akik nem csak maguknak, hanem a férfiaknak is megvarrták a viseletet, amit ők is büszkén viselhetnek.

A program projektvezetője, Katona Ibolya hangsúlyozta, fontos, hogy a hagyományainkat éltessük, és az elkészült ruhák sikerélménynek számítanak, mert minden alkalommal tapasztalat nélkül kezdenek el varrni a nők, és mindig valami csodálatosat, gyönyörűt alkotnak.

„Sarmaság díszpolgára” cím átadása

Ünnepi tanácsülést tartottak szombat délben a helyi kultúrotthonban, ahol Cseke Attila szenátort, egykori fejlesztési minisztert Sarmaság díszpolgárává avatták. „A miniszter úr odafigyelésének, támogatásának köszönhetően Sarmaság nagyközség látványos fejlődésen ment keresztül, a sikeres pályázatoknak és támogatásoknak köszönhetően. Ezért Sarmaság tanácstestületének döntése alapján az önnek odaítélt „Sarmaság Díszpolgára” cím erkölcsi elismerés, amellyel közösségünk tiszteletét és elismerését fejezi ki, és azt kívánjuk, hogy Sarmaság díszpolgáraként érezze mindig otthon nálunk magát!” – mondta Dombi Attila polgármester.

Sarmaság szülötteként Dari Tamás prefektus kiemelte, mindig örömmel tesz eleget a helyi önkormányzat meghívásának, nem felejtette el, és nem fogja elfelejteni, honnan indult, mert a prefektusi tisztség, vagy az eddig betöltött tisztségei bármelyike, nem határozta meg olyan mértékben az életét, mint az itt eltöltött évtizedek, ezért büszke arra, hogy Sarmaság község fiának mondhatja magát.

„Az idő elteltével sok minden átalakult, megváltozott, és ma községünk a megye egyik legnagyobb és legjelentősebb települése, ami elsősorban az elmúlt évek helyi közigazgatásának, de a helyi vállalkozóknak és Sarmaság polgárainak is köszönhető. Ma Sarmaság egy fejlett infrastruktúrával rendelkező település, de ami a legfontosabb, hogy aktív közösséggel és megfelelő életkörülményekkel rendelkezik. Mindezt egy olyan polgármester által vezetett helyi közigazgatás állandó erőfeszítései révén sikerült elérni, aki tudja, hogy mikor mit kell tennie, bátran használva az európai alapokat, és a kormányzati támogatásokat” – fogalmazott a prefektus.

Seres Dénes parlamenti képviselő is kiemelte a község vezetőségének tevékenységét, a megvalósításokat, és méltatta Cseke Attila tevékenységét, aki sokat tett a szilágyságiakért. A szenátor meghatottan vette át a díjat, és ami Sarmaságot, a polgármester és csapatát illeti, elmondta, az országban 2862 község van, ebből Sarmaság a hatodik helyen áll országos szinten az országos helyreállítási alap terén, 6,6 millió euró értékben lévő 12 szerződésével. „Országos szinten megteremtettük a lehetőségeket a beruházásokra, de kellet a jó szakmai közigazgatás is” – mondta a szenátor.

50 éves házasok köszöntése

„50 év házasságban a papír elsárgul, megfakul, de a szeretet ha igaz, soha nem fakul el” – hangzott el a tanácsülésen, melyen 16 párt köszöntöttek, többek között Seres Dénes képviselőt is, aki ebben a hónapban ünnepli az 50. évi házassági évfordulóját.

„Az ünnep számában és elnevezésében is kiemelkedő. Nem véletlen, hogy az aranyhoz hasonlítják, mert ebből kevés van, értéke viszont annál nagyobb. 50 év, egy fél évszázad. Elmondhatjuk, hogy kétszeresen megünnepelték. Először amikor megérték és megünnepelhették 50. születésnapjukat, és most, amikor közösen megünnepelhetik kiemelkedő házassági évfordulójukat. Önök felelősséggel éltek, felelősséggel egymás és családjuk iránt. Maguk, kedves aranylakodalmasok a jelen hősei, akik megmutatták, hogy minden körülmény között ki lehetett tartani a választott személy mellett” – mondta a polgármester.

A Sarmasági 1-es Számú Bölcsőde ünnepélyes átadása

Sarmaság az első szilágysági vidéki település, ahol bölcsőde épült. Az átadáson jelen volt Cseke Attila szenátor is, aki beszédében kiemelte, Sarmaság azon kevés önkormányzatok közé tartozik, amelyik a PNDL 2-es programban bölcsődére pályázott és nyert, bár 2015-16-ban a törvény szerint, a működési finanszírozást, a költségeket, teljes mértékben az önkormányzat állta. Sarmaság úgy tette le pályázatát, hogy tudta, a finanszírozás helyi szinten kell maradjon, de nem ijedt meg a jövőtől.

Seres Dénes parlamenti képviselő elmondta, a magyar közösségek értékrendjében a család egy nagyon fontos helyet foglal el, mert a családból kiindulva tudunk a társadalom felé gyarapodni. A mai rohanó világban sokszor a karrier foglalja el a házasságkötés helyét, ezért kitolódik a gyermekvállalás. Ahhoz, hogy a családnak könnyebb legyen a gyerekvállalás és egyszerűbb a neveltetés, oktatási intézményeket, bölcsődéket kell létrehozni. Sarmaság ebben példát mutatott. Egykoron a nagyszülők nevelték a gyermekeket, de a modern fejlett társadalomban, meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a gyerek biztonságban, szakmai felügyelet alatt fejlődjön. Évek múltán terjeszkedni kell – fogalmazott –, mert akkor érte el a célját a bölcsőde, ha megtelik élettel, gyerekkacajjal, gyereksírással.

Székely Csaba iskolaigazgató a szalagvágást megelőzően elmondta, a bölcsőde egy olyan hely, ahol apró lépésekkel nagy utak kezdenek el kibontakozni. Itt megnyílnak a gyermekek szemei a világ csodáira, és elindulnak az életre szóló tanulás útján. A Sarmasági 1. Számú Bölcsőde falai között különleges kalandok várnak rájuk, ahol a játék tanít, az érdeklődés formál és a nevetés mindent könnyebbé tesz. „A mai napon nem csak egy épület nyitja meg kapuit, hanem egy egész közösség szíve. Ez a hely a szeretet és az odafigyelés otthona, ahol a kicsiknek mindig lesz lehetőségük a mosolyra és a biztonságérzetre” – fogalmazott az igazgató.

Közel 300 fotó érkezett a pályázatra

Nagy sikernek örvendett az első alkalommal megrendezett „Sarmaság lelke” fotópályázat, melynek nyertes alkotásait az idei Sarmasági Napok keretén belül mutatták be. A versenyre két korcsoportban, négy kategóriában – természet, épületek/műemlékek, portré/csoportkép, szabadon választott – lehetett benevezni, a beküldött fényképek kizárólag Sarmaság község területén készülhettek. A pályázatra közel 300 fotó érkezett, így a sok lenyűgöző kép megnehezítette a zsűritagok munkáját. Végül 16 alkotás bizonyult nyertesnek, ezek megtekinthetők a sarmasági kastély épületében.

Székely Anetta szervező elmondta, a fotókiállítás célja valami maradandót alkotni, és olyan dolgokat megörökíteni, ami Sarmaságról szól. Ezért nem véletlenül adták a fotópályázatnak a „Sarmaság lelke” címet. Szerették volna a település lelkét több szemszögből megörökíteni, ami sikerült, mert olyan épületeket is lefotóztak, melyeket rossz állapotuk miatt a közeljövőben lebontanak, ilyen az egykori bányánál lévő átjáró.

„Értékelendő, hogy a pályázóknak volt bátorságuk megosztani mindazt, ami számukra szép, és fontos” – mondta a szervező, kiemelve, a jövőben a fotópályázatból és kiállításból hagyományt teremtenek. Dombi Attila RMDSZ-es polgármester és Keresztes József-Róbert zsűritag is gratulált a nevezőknek, akik munkáikkal nem könnyítették meg a zsűri dolgát. A fotókból állandó kiállítás nyílik, és remélhetőleg a megörökített képek 20-30 év múlva nagy kincsek, dokumentumok lesznek. A pályázatra Zilahról, Szilágydobáról, Selymesilosváról is érkeztek jelentkezők.

Seres Dénes parlamenti képviselő a kiállítás kapcsán kiemelte, Sarmaságon sok a tehetséges személy, festő, fafaragó, és lehetne még sorolni, ezért létre kellene hozni egy alkotói házat, hogy lehetőséget nyújtsanak ezeknek az embereknek.

Koncertek, borverseny, versíró pályázat és még sok színes program

A kastélykert, a szombati nagy meleg ellenére megtelt szórakozni vágyó ünneplőkkel. Már a délelőtti órákban bográcsokban főtt az étel, a sarmasági sátorban 500 személy megvendégelésére készültek. A megye egyik két legjobb sarmasági „szakácsa”, Öcsi és Attila, szeletelt, kavart, kóstolgatott, hogy ezúttal is a legfinomabb babgulyást tálalják. A receptet is elárulták volna, de „barátok közt legyen mondva: el kell tüntessünk, ha átadjuk a titkot”, ezért csak a kíváncsisággal és a kellemes ízzel maradtunk. Mindeközben a gyermekek a légváron csúszdáztak, a fiatalok a fellépőket hallgatták, az ifjúság pedig Arnold, Ádám és Szilárd irányításával, példamutatásával javában ügyeskedett, főzött, szórakozott és mindenben besegített. A kiállításteremben több mint húsz bormintát kóstolt a zsűri, hogy megnevezhessék a legjobb borok tulajdonosait. Estére megtelt a nagy kastélykert, és az Insect koncert után nagy sikert aratva fellépett a 4S Street együttes. Zeneszámaikat több százan énekelték, majd elindult a tűzijáték, igazi ünnepi és fesztivál hangulatot varázsolva a tömegnek.

Az eseménysorozat vasárnap istentisztelettel kezdődött, a kora délutáni órákban a néptánccsoportok fellépéseit nézhették meg az érdeklődők, majd a Sarmasági Falunapokat a Alin Oprea (Talisman) és Homonyik Sándor koncertje zárta. A szilágysági magyar közösség ezúttal is bizonyított: összefogással, az önkormányzat és a vállalkozók támogatásával maradandót, óriásit alkotnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?