Útfelújításra és csatornahálózat-bővítésre pályázik Nyárádtő az Anghel Saligny programból

A Maros megyei Nyárádtő önkormányzati képviselői négy beruházás támogatási kérelmét hagyták jóvá általános költségbecsléssel együtt legutóbbi tanácsülésükön. A kérelmeket az Anghel Saligny Országos Beruházási Programon keresztül a Fejlesztési Minisztériumhoz adják le.

„A közösség számára kiemelt projekteket választottuk, ezek finanszírozását az Anghel Salignyról elnevezett beruházási programból szeretnénk megvalósítani. A többi projektet saját forrásból, azaz helyi költségvetésből tudjuk véghezvinni” – jelentette ki a helyi sajtónak Victor Prodan, Nyárádtő polgármestere.

Az egyik legfontosabb beruházás a település utcáinak korszerűsítésére vonatkozik. Kilenc utca modernizálását kezdenék el Nyárádtőn, a városhoz tartozó Malomfalván hetet, Kiscsergeden kettőt, míg Recsán és Nagycsergeden három utat javítanának meg. A felújítandó utak összesített hossza 9512 méter, a megvalósítási időszaka 24 hónap.Fotó: Nyárádtő Polgármesteri Hivatala

Egy másik projekt a város csatornahálózatának továbbfejlesztését célozza meg Nyárádtőn és a hozzá tartozó Malomfalván, illetve Vidrátszegen. Ennek a kivitelezése 9 hónapig tartana, a kiépítendő csatornahálózat hossza 3510 méter lesz.

A harmadik projekt Kiscsergez település lakóinak a Nyárádtő város csatornahálózatába való bekapcsolódását segítené. A közvetlen kedvezményezettek száma 545. A negyedik beruházás a 125-ös jelzésű községi bekötőút korszerűsítésére vonatkozik a Mezőpanithoz tartozó Csittszentiván község és a Nyárádtőhöz tartozó Malomfalva között.

A négy beruházás összértéke 23 418 222 lej, ebből 850 060 lej a helyi költségvetésből származó társfinanszírozás – tudtuk meg.

(A címlapkép illusztráció | Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?