FRISSÍTVE – Ünneprontók: román nacionalista erődemonstráció Bölönben húsvét vasárnapján
Nacionalista erődemonstrációt szervezett a Kovászna megyei Bölönben húsvét vasárnapján Mihai Tîrnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului (A Nemzet Útja) egyesület vezetője. Az ünnepen zászlóerdővel felvonuló demonstrálók megütközést keltettek a helyiekben.
Az esetről Kozma Albert, bölöni unitárius lelkész számolt be közösségi oldalán.

Mint a bejegyzésben fogalmazott: az úz-völgyi esethez hasonló esemény zajlott Bölönben húsvét első napján, amikor „zászlós, hőbörgő, múltját Bölönben igazolni akaró tömeg vonult végig a falu utcáin”, miközben a helyi magyarság Jézus szellemi feltámadását ünnepelte.
A lelkész megosztotta, hogy a szervező, a magyarellenességéről elhíresült provokátor, Mihai Tîrnoveanu és az általa vezetett demonstrálók „a józan emberi gondolkodás és viselkedés minden erkölcsi normáját felülírták” viselkedésükkel. A Calea Neamului (a Nemzet Útja) egyesület felvonulásával ugyanis a helyi románság évszázados elnyomására kívánta felhívni a figyelmet, legalábbis a szervezők szándéka szerint.

„A szomorú benne az, hogy a helyzetet nem ismerő román ajkú emberekben erősíti a gyűlöletet az itt élő, őshonos magyar lakosság ellen, míg egy nap arra ébredünk, úgy lepik el Bölönt, mint az Úz-völgyét vagy 1990-ben Marosvásárhelyt, s egy bűnös hazug történet miatt ártatlanok fognak szenvedni vagy esnek áldozatul” – fogalmazott Kozma Albert.
A lelkész kiemelte, hogy a demonstrációról készült felvételek alapján Bölön ortodox lelkésze is csatlakozott a megjelentekhez, akik többek között azt sérelmezték, hogy Bölön híres unitárius templomát valójában az ortodox egyháztól vették el és alakították át.

„Felhívtam telefonon és számon is kértem Ovidiu Anastazie Gaitean ortodox kollégától a történteket, aki azzal mentegetőzött, hogy ez egy alapítványi csoport, akik segély csomagokat hoztak Bölönbe, de ő megerősíti, ilyeneket nem mesélt, nem mondott, sőt itt békességben élt egymás mellett minden nemzet” – írta a lelkész, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a demonstráció „veszélyt jelent az itt élő magyarokra”.
Magyar „elnyomás”
A demonstráció szervezője, Mihai Tîrnoveanu közösségi oldalán számolt be az eseményekről. A nacionalista egyesületi vezető bejegyzésében azt állítja, hogy Erdély középső részén (Kovászna–Hargita–Maros megye térségében) a román közösség súlyos etnikai, vallási és kulturális elnyomás alatt van. Tîrnoveanu szerint korábban Bölönben erős, többségi román közösség létezett iskolával és több ortodox templommal, ma már a románok kisebbségbe kerültek, és az intézményeik nagyrészt eltűntek vagy átalakultak.
A Calea Neamului egyesület vezetője úgy vélekedett: a történelmi traumák (különösen a második világháború idején történt erőszakok, majd a kommunista időszak) és a román állam későbbi tétlensége hozzájárultak ehhez a folyamathoz. Úgy véli, hogy jelenleg sincs megfelelő állami stratégia a helyzet kezelésére, miközben a magyar intézményi jelenlét erős. A bejegyzés súlyos állítása ezen felül, hogy az egykori ortodox templomot „unitáriussá” változtatták, amely véleménye szerint szimbolikusan is jelzi a román identitás visszaszorulását a térségben.
A bölöni unitárius templom eredete a középkorig nyúlik vissza: már 1334-ben létezett a helyszínen egy plébániatemplom, amelyet később a 15. században gótikus stílusban újjáépítettek. A reformáció után az épület az unitárius egyházhoz került, és a 16–17. században erődtemplommá alakították, védőfalakkal és tornyokkal. A régi templom többször megsérült (tűz, földrengés), majd a 19. század végén lebontották, és 1893–1894 között egy új, nagyméretű templomot építettek a helyére Pákei Lajos tervei alapján. A történeti források alapján nincs szó ortodox templom átalakításáról.
A diszkriminációellenes tanácshoz fordul a jogvédelmi szolgálat
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat keddi közleményében elítélte a történteket. Szerintük nemcsak a vallási ünnep méltóságát sértették meg, hanem közvetlenül érintették az ott élő magyar közösség biztonságérzetét is. Ők is megerősítették, hogy nem Ovidiu Anastazie Gaitean ortodox lelkész áll a felvonulás során elhangzott kijelentések mögött, ő épp azt erősítette meg, hogy Bölönben a különböző nemzetiségű közösségek békében éltek egymás mellett. A történtek viszont azt mutatják, „milyen könnyen használják fel egyházi szereplők nevét és tekintélyét olyan narratívák terjesztésére, amelyeknek nincs valós alapjuk” – fogalmaznak.
A szolgálat bejelentette, hogy az esetet jelzi a Diszkriminációellenes Tanácsnak. „Egyértelmű határt kell húzni minden gyűlöletkeltő, uszító megnyilvánulással szemben. Megdöbbentőnek tartom, hogy már a húsvétot sem tartják egyes román szélsőséges szervezetek tiszteletben – ez egy új vörös vonal” – fogalmazott Benkő Erika, a jogvédő szolgálat vezetője.
A közleményben hangsúlyozták: Bölönben a közösségek eddig békében éltek egymás mellett. Ezt a békét meg kell őrizni. A józan ész, az egymás iránti tisztelet és a felelős közéleti magatartás nem választható lehetőség, hanem alapkövetelmény egy civilizált társadalomban.
CSAK SAJÁT