Unikum Romániában: tengeri emlősökkel „népesült be” egy erdélyi állatkert

Fókákat, kaliforniai oroszlánfókát és pingvineket is lehet már látni Romániában, miután a brassói állatkertben a befogadásukra alkalmas környezetet alakítottak ki a számukra.

A helyi önkormányzat tájékoztatása szerint a szálláshelyük egyedülálló az országban. Úgy szárazföldi életteret, mint sósvízi akváriumot is kiépítettek a számukra. A mintegy 3400 köbméteres medencéket nemzetközi szakemberek segítségével tervezték.

Tengeri emlősöket is látni a brassói állatkerben | Fotó: Brassói polgármeseri hivatal/Facebook

George Scripcaru polgármester közölte, hogy 23 millió lejt költöttek arra, hogy kiépítsék a tengeri emlősök számára alkalmas közeget. A beruházást 2018-ban kezdték, most fejeződött be. A napokban tartott bemutató alkalmával hangsúlyozta, hogy „valóságos gyárat” építettek ki az alagsori szinteken, hogy az állatok élővilágát biztosítani tudják.

Az első „lakók” már beköltöztek és látogathatóak. Négy kaliforniai hím oroszlánfókát hollandiai és németországi állatkertből hoztak. Ők két és öt év közöttiek. Németországból, az Augsburgi állatkertből érkezett a két ugyancsak hím fóka is, míg a Humboldt-pingvinek, négy nőstény és öt hím (2 és 11 évesek) Franciaországból költöztek Brassóba. Utóbbiak csak most januárban érkeztek, ezért egyelőre karanténban vannak.

Nagy kihívás volt megfelelő életteret kialakítani az új lakóknak | Fotó: Brassói polgármesteri hivatal/Facebook

Az állatkert igazgatója, Alin Pînzaru hangsúlyozta, hogy az országban ez az egyedüli állatkert, ahol ilyen tengeri emlősök találhatóak. Nagy kihívás volt a tartásukhoz szükséges közeg kiépítése, de az megfelel az európai szabványnak. Az emlősök gondozásával megbízott személyzetet Magyarországon képezték ki, de tavaly év végén egy olaszországi szakember vendégeskedett náluk, hogy további hasznos útmutatást adjon megfelelő ellátás biztosításához.

Az elkövetkezendő időszakban további 15 pingvint hoznak, 8 hímet Franciaországból, 7 nőstényt pedig Németországból.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?