Újabb vádemelésre számíthatnak a Tate fivérek
Az ügyészek egyetlen ügybe vonták össze az Andrew és Tristan Tate elleni vádakat, és a testvérpár pénteki kihallgatása után előkészítik a bíróság elé állításukat.
A Tate fivérek csaknem két órát töltöttek a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségen (DIICOT), ahol ismertették velük az ellenük felhozott vádakat.

A DIICOT pénteki közleménye szerint az ügyészek kiterjesztették a nyomozást folytatólagosan elkövetett tanúbefolyásolás, zár alá vett vagyontárgyak hatósági eljárás alóli elvonása, folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem, gyermekkereskedelemben való bűnsegédlet, valamint folytatólagos pénzmosás gyanúja miatt – számolt be az Agerpres.
Kapcsolódó
Az ügyészek szerint Andrew Tate 2023 januárja és 2024 januárja között megpróbált rávenni két sértettet és két tanút arra, hogy vonják vissza a nyomozás során tett vallomásukat, ne tegyenek vallomást, vagy hazudjanak a hatóságoknak. Ennek érdekében rendkívül nagy összegű kártérítési perekkel és az Egyesült Államokban indított bírósági eljárásokkal fenyegette őket, kiszivárogtatta a magánéletüket érintő titkos dokumentumokat és személyes adatokat, de volt, akit megvesztegetéssel próbált jobb belátásra bírni.
Miután a hatóságok visszaadták neki a zár alá vett járműveket, Andrew Tate 2025 májusa és októbere között öt luxusautót értékesített Nagy-Britanniában magánszemélyeknek és vállalatoknak, kijátszva a zár alá vételt és az eladási tilalmat – közölte a DIICOT.
Kapcsolódó
Tristan Tate-et azzal gyanúsítják, hogy 2018 és 2021 szeptembere között három lányt szerelmet színlelve behálózott, fogva tartott, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítette őket. A DIICOT szerint a gyanúsított mintegy 1,53 millió dollárhoz jutott a sértettek szexuális kizsákmányolásából.
A nyomozati anyag szerint Tristan Tate 2023 augusztusa és 2024 májusa között 11 női tanút próbált rávenni arra, hogy ne tegyenek vallomást, vagy hamisan valljanak. Az ügyészek szerint ezt megvesztegetéssel és megfélemlítéssel érte el. Emellett 2025 júniusában értékesített egy zár alá vett luxusautót, annak ellenére, hogy tudott a járműre vonatkozó elidegenítési tilalomról.
CSAK SAJÁT
