Kiskapu: egy év után sem függesztették fel a jogosítványát, holott 196 km/órával hajtott településen
Az ellentmondásos influencer, Andrew Tate ismét túljárt a román hatóságok eszén. Közel egy évvel azután, hogy egy Vâlcea megyei településen rajtakapták, amint 196 km/órás sebességgel száguldott, sikerült megtartania gépkocsivezetői engedélyét. Ügyvédei egy jogi kiskaput kihasználva elérték, hogy a vezetési jog felfüggesztését határozatlan időre elhalasszák.
Mint megírtuk, Tate-et tavaly nyáron állították meg a rendőrök a jelentős sebességtúllépés miatt, ennek ellenére egyetlen napra sem vonták be a jogosítványát. Védői bíróságon támadták meg nemcsak a kiszabott büntetést, hanem a vonatkozó romániai jogszabályokat is, számol be az ObservatorNews.

A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis, ha egy sofőr megtámadja a jogosítvány felfüggesztését, a bíróknak mindössze két lehetőségük van: vagy változatlan formában fenntartják a rendőr által kiszabott szankciót, vagy teljes egészében megsemmisítik a jegyzőkönyvet. Nincs lehetőség köztes megoldásra, például a felfüggesztés időtartamának csökkentésére.
Az influencer ügyvédei szerint ez a rendszer túlságosan merev, ezért az alkotmánybírósághoz fordultak annak megvizsgálására, hogy a jogszabály megfelel-e az alaptörvénynek.
Amíg az alkotmánybíróság nem hoz döntést, Andrew Tate továbbra is vezethet. Amennyiben azonban a testület neki ad igazat, az ítélet minden romániai sofőrre hatással lehet, mivel precedensként szolgálhat azok számára, akik bíróságon támadják meg a jogosítványuk felfüggesztését, enyhébb büntetés reményében.
CSAK SAJÁT