Anglia is vádat emel a Tate-fivérek ellen: összesen 21 vádpont van

Huszonegy vádpontban adott felhatalmazást vádemelésre a Tate-fivérek ellen az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS), írja az MTI. 

A brit-amerikai állampolgárságú, Angliában és Romániában élő, közösségi médiafelületeken széles körben közismert Andrew és Tristan Tate ellen a román hatóságok már évek óta büntetőeljárást folytatnak számos bűncselekmény, köztük nemi erőszak, emberkereskedelem, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolás, pénzmosás, bűnszövetkezet létrehozása és tanúk megfélemlítése gyanújával.

Andre Tate testvérével együtt ismét elhagyta Romániát áprilisban. | Fotó: Andrew Tate X-oldala/Archív

A CPS szerda este bejelentette, hogy a 38 éves Andrew Tate ellen tíz, öccse, a 36 éves Tristan Tate ellen tizenegy vádpontban adott felhatalmazást vádemelésre.

Az angol-walesi igazságszolgáltatási rendszerben a formális vádemelés a rendőrség illetékességi körébe tartozik az ügyészség engedélye alapján, de a bírósági szakaszba jutó bűnügyek tárgyalásán ismét a CPS ügyészei veszik át a vád képviseletét. A Tate-fivérek esetében az angol-walesi főügyészség egyebek mellett nemi erőszak, testi sértés, embercsempészet és prostitúcióra kényszerítés gyanújával döntött a vádemelés engedélyezéséről. A CPS szóvivőjének szerda esti tájékoztatása szerint a nagy-britanniai vádemelési felhatalmazásról az ügyben eljáró Bedfordshire megyei rendőrség által beterjesztett bizonyítékok alapján született döntés.

A Tate-fivérek az Egyesült Államokban születtek, de gyermekkorukban, szüleik válása után édesanyjukkal a Londontól északra fekvő, Bedfordshire megyei Luton városába költöztek, néhány éve pedig Bukarestben telepedtek le.

Nem kevés luxusautójuk van. | Fotó forrása: Tristan Tate X-fiókja/Archív

Az ügyészségi illetékes szerdai tájékoztatása szerint az angol hatóságok már tavaly európai elfogatóparancsot adtak ki a két testvér ellen, és a román bíróságok ezután elrendelték kiadatásukat Nagy-Britanniának, azzal a megkötéssel, hogy először a romániai bűnügyi eljárást kell lezárni.

A Tate-testvéreket és feltételezett bűntársaikat 2022 végén tartóztatták le Bukarestben. A román hatóságok a fivérek villájában fegyvereket és nagy összegű készpénzt találtak. Később tíz ingatlant és tizenöt luxusautót foglaltak le tőlük.

Az egykori kickbox-versenyző Tate-fivéreknek több millió követőjük van az X közösségi portálon. Mindketten tagadják a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?