Újabb erdélyi városból tiltanák ki a nyerőgépeket
Miközben vannak városok, ahol a lakóövezeten kívülre, ipari negyedekbe száműzték a nyerőgépeket, addig Temesvár területéről teljesen kitilthatják őket.
Dominic Fritz polgármester pénteken bejelentette, hogy egy olyan helyi határozattervezetet terjeszt a tanács elé, amely szerint teljesen megtiltanák a nyerőgépek üzemeltetését Temesváron. „Egyetlen terület sem lesz, ahol az ilyen típusú szerencsejátéktermeket engedélyeztetni lehessen” – jelentette ki az elöljáró.

A Facebook-oldalán közölt bejegyzés szerint fontolóra vették a javaslatot, hogy az ipari zónában jelöljenek ki egy korlátozott területet az ilyen tevékenységre, de ezt a szerencsejátékipar szereplőit kivéve senki sem támogatott. „Örvendek ennek a megállapításnak és állásfoglalásnak. Köszönöm mindenkinek, akik részt vettek ebben a vitában” – üzente Fritz.
Emlékeztetett, hogy pártja, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) évek óta lobbizott a helyi hatóságoknál ennek érdekében, de csak mostanra lett a polgármesteri hivataloknak jogi lehetősége önálló döntést hozni ez ügyben.
Bízik benne, hogy javaslata megkapja majd a szükséges többséget a helyi tanácsban, és életbe léphet a teljes tiltás a város területén.
Leszögezte ugyanakkor azt is, az állami lottótársaság tevékenysége változatlanul folytatóhat majd a városban, csak nyerőgépek nélkül.
CSAK SAJÁT