Magyar Közoktatás

Új lehetőség: versenyvizsga-felkészítő pedagógusok számára

Már három éve működik versenyvizsga-felkészítő a romániai magyar közoktatásban tanárként elhelyezkedni kívánó pedagógusok számára, ám idéntől kibővül, hiszen a Communitas Alapítvány és az RMDSZ oktatási főosztálya, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel együttműködve szervezi, így a diákoknak kevesebb önköltséggel jár a program, sőt kilences vagy annál nagyobb vizsgajegy esetén a hozzájárulást teljes egészében visszatérítik. A kezdeményezés ötletgazdája Balla Béla, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Testnevelés Karának egyetemi adjunktusa, akivel arról beszélgettünk, hogy mi az oka annak, hogy nehezen megy a diákoknak egyedül felkészülni, mit nyújt a versenyvizsga-felkészítő, illetve milyen eredményeket értek el eddig.

Az oktató a programról elmondta, célja a diákok felkészítése a címzetes versenyvizsgára, illetve a véglegesítő vizsgára, az online képzési forma az egyetemi végzősöket és frissen végzetteket segíti a közoktatási versenyvizsgára való felkészülésben. A 2024-es beiratkozás április 8-án zárult, összesen 191-en jelentkeztek, ám utólag is akkora volt a jelentkezés, hogy még néhány személyt felvettek, így a résztvevők száma közelíti a 200-at.

A diákok kérték a segítséget

Balla Béla kérdésünkre elmondta, az ötlet a diákjaitól származik, harmadéves diákjai néhány éve a szóltak neki, hogy segítségre lenne szükségük a versenyvizsgákra való készülésben, hogy az egyetem után érvényesülni tudjanak, és bejussanak azokra az állásokra, amelyekre szeretnének. Hangsúlyozta, látszik a diákokon, hogy harmadév végére eljutva gondot jelent számukra a versenyvizsgákra való felkészülés, sokszor abban sem biztosak, hogy milyen papírokra van szükség, milyen folyamatokon kell végigmenni a beiratkozáshoz, és a felkészülés terén is vannak hiányosságaik.

„Rá is tevődik a jelentkezési időszakra sok egyetemi teendő. Május elején van általában a tanügyi versenyvizsga, de akkor a diákoknak egyetemi vizsgaidőszakuk van, és az államvizsga leadásának időszaka is szorít, majd írásbeli vizsga van, így nehéz dolguk van. Emiatt a diákoktól jött a felkérés, hogy nem tartanék-e nekik ilyen jellegű felkészítőket” – emlékezett vissza. Hozzátette, a diákok kérésére egyből igennel válaszolt, de hamar rájöttek, hogy nem elég egy-két alkalom, az csak arra jó, hogy elmondják, hogyan induljanak neki a felkészülésnek, így amellett döntöttek, hogy legalább 10-12 alkalommal találkoznak.

Illusztrációk: Pexels

Ez már a harmadik év, amikor a felkészítő zajlik, viszont 2024-re kibővült, hiszen a Communitas Alapítvány és az RMDSZ oktatási főosztálya, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel együttműködve szervezi, és nemcsak testnevelés-felkészítő van, ahogy korábban, hanem kibővült négy másik, reál tantárggyal, amelyek a matematika, kémia, fizika és biológia, hiszen előreláthatóan ezen tantárgyak terén hosszabb távon pedagógushiánnyal küszködhet a közoktatási rendszer.

A 2024-es versenyvizsga-felkészítő 12 alkalmas, hétköznap délutánonként zajlik online, és egyetemi oktatók, valamint középiskolai tanárok tartják. Az oktatók idén Szállassy Noémi, Okos-Rigó Hajnal és Dáné Endre biológiából, Sárközi Zsuzsa és Vörös Alpár fizikából, Sógor Csilla, Szabó Gabriella és Ciobotariu Éva kémiából, András Szilárd és Szilágyi Judith matematikából, valamint Balla Béla testnevelésből.

A diákoknak betekintést nyújtanak mind a szaktárgy, mind a módszertan és didaktika témaköreibe, valamint eligazítást adnak a versenyvizsga beiratkozási eljárásairól, tételminták megoldási módszereiről, tantervek és óratervek készítéséről. A programra az ország bármely településéről jelentkezhettek a diákok, az egyetlen kritérium az volt, hogy a jelentkező tanári pályán elhelyezkedni kívánó, végzős egyetemi hallgató vagy helyettesítő/véglegesítő tanári vizsgára készülő tanár legyen. Az április 8-án záruló beiratkozásra Erdélyből összesen 13 megyéből jelentkeztek, a legtöbben Hargita megyéből, ahol nyolcvanan érezték úgy, hogy a képzés a segítségükre lehet.

Hargita után a legtöbben Kovászna, Maros, Kolozs, Bihar, Szilágy, Brassó és Szatmár megyéből jelentkeztek, a legtöbben a testnevelés területéről szorulnak segítségre, de magas volt az arány a matematika esetében is, és persze érkeztek jelentkezések szép számban kémia, biológia és fizika szakos tanárjelöltek/tanároktól is.

Kinek a felelőssége, hogy sokan nem tudnak egyedül készülni?

Balla Bélát arról kérdeztük, hogy miért ekkora az igény a versenyvizsga-felkészítőre, ő mit gondol az oktatási intézmények és diákok felelősségéről ebben a kérdésben. Az oktató úgy fogalmazott, a felelősség megoszlik, egyrészt a felsőoktatás részéről is lehetnek gondok, hiszen a hároméves alapképzés nagyon rövid és intenzív, sok mindent meg lehet tanulni, viszont a tantárgyak java része egymástól függetlenül fut, és a diákok fejében sokszor nem áll össze a nagykép, tehát nem fűződik össze a módszertan az elmélettel és gyakorlattal.

„Tanulunk sok mindent a három év alatt, de hogy abból hogy lesz egy tanári munka, egy tervezés, ami alkalmazható a különböző korosztályú gyerekeknél, itt látszik inkább a probléma. A tantárgyak egymásra építése lenne fontos, hogy harmadév végén összeálljon a diák fejében is a nagykép” – magyarázta.

Elmondta, a versenyvizsga-felkészítőre sokan és sokfélék jelentkeznek, van, aki már 12 éve a tanügyben van, de még nem vált címzetessé, és friss végzősök is, akik ebben az évben beiratkoztak a versenyvizsgára, meg persze néhány éves tapasztalattal rendelkezők is, emiatt online oktatásban kellett gondolkodniuk. Arról, hogy mire fektetik a hangsúlyt, elmondta, előző években együtt átvették a tartalmakat, amelyeket kérnek a versenyvizsgára, minden témakörből készültek, és persze a beiratkozás folyamatát is átbeszélték. A felkészítő általában két vagy három héttel az írásbeli vizsga előtt ér véget, így a diákok még kellőképpen emlékeznek az anyagokra. Balla Béla elmondta, igyekszik megértetni a diákokkal, hogy nem az anyag bemagolása a cél, hanem a téma megértése, hogy ne információ-visszaadásról legyen szó, hanem megértési alapon tudjanak majd válaszolni a kérdésekre.

„A beiratkozó kérdőív szerint vannak olyan jelentkezők, akik a módszertani, metodológiai részletek mélyebb elsajátítása és tudásuk hatékonyabb felhasználása érdekében jelentkeztek, de vannak olyanok is, akik a versenyvizsga adminisztratív folyamatát szeretnék minél jobban megérteni. Számos jelentkező elégedetlen a versenyvizsgák rendszerével, mind a beiratkozás folyamata-, mind a javítókulcsok módszertani kidolgozottsága terén. Nem működik jól a dátumokkal, elvárásokkal, metodológiával kapcsolatos információközlés, az ekképpen kialakult káosz miatt a beiratkozók jelentős hátrányt szenvednek” – mesélte.

Minden kérdést megválaszolnak a diákoknak

Az oktató kifejtette, az első órán általában kérdés-felelet van, bármit megkérdezhetnek a diákok, amire kíváncsiak, és fél óra elteltével foglalkoznak az első konkrét témákkal is. Majd a 144 oldalas metodológiát is átveszik, ami „egészen durva jogi szöveg”, és sokak számára nehézséget okoz megérteni, magyarázta.

„Mivel van némi tapasztalatom a versenyvizsga-írásban, annak idején én is többször írtam, és nyomon követem azóta is a tételeket, így tudom, hogy milyen logika alapján javítanak. Próbálok stratégiákat megtanítani a diákoknak, hiszen sokszor van az, hogy nem tudják, hogyan kezdjenek neki egy tételnek” – fejtette ki Balla Béla. Hozzátette, abban is segítséget akar nyújtani, hogy hogyan értelmezzék a kérdéseket vagy állítást, hogy tudják, mihez kezdjenek egy-egy eléjük helyezett szöveggel.

Arra a kérdésre, hogy nem lenne-e szükség humán tárgyak esetében is a felkészítésre, azt válaszolta, a kérések nem hozzá futottak be, de idén még próbaév van, és egy pilot-projekt fut, a Communitas Alapítvány pedig vállalta, hogy támogatják a kezdeményezést, hogy ne a résztvevőknek kelljen ezt finanszírozni, ahogy eddig. Ha sikere lesz a projektnek, akkor nincs kizárva, hogy bővítik a tantárgyak számát is, mondta.

A 12 alkalmas online felkészítőhöz résztvevőnként 150 (aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők) és 300 (munkaviszonnyal rendelkezők) lej költség-hozzájárulást kértek a projekt lebonyolítói. A program megszervezéséhez szükséges fennmaradó összeget a Communitas Alapítvány támogatja. Kilences vagy annál nagyobb vizsgajegy esetén pedig a hozzájárulást teljes egészében visszatérítik, derült ki.

Hogy milyen hosszú távú tervek vannak a programmal kapcsolatban? Balla Béla szerint először is visszajelzést szeretnének kapni a résztvevők részéről, de már az is elégtétel, ha mindenki átmenő vagy jó jegyet ír, mondta. Tavaly a diákjai bekerültek a három legjobb jegyet írók közé a megyében, és mindenki nagyon jó jegyet írt, így Balla Béla úgy látja, hogy van értelme a programnak, „valós segítséget nyújt”, és a diákoktól kapott szubjektív visszajelzés is ezt mutatta. Emiatt látta ő értelmét a folytatásnak és bővítésnek is. A bejelentkezők elmondása szerint van olyan megye is például, ahol hat éve nem volt átmenő jegy kémia és fizika tantárgyak esetében, emiatt is fontos ez a kezdeményezés, hiszen nőhet a magas és a bejutó jegyet írók száma.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?