A családias hangulat, valamint a diákoknak és szüleiknek nyújtott biztonság jellemzi a leginkább a máramarosszigeti Leőwey Klára Elméleti Líceumot – mondja Kósa Attila, a történelmi Máramaros egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának igazgatója. A szigeti tanintézményben a legnagyobb létszámú osztályban 21-en vannak, a legkisebben mindössze egyetlen diák, miközben a 7. osztály hiányzik. Az iskolaigazgató és kollégái még így is derűlátók: hisznek a térség magyar közösségének erejében és a huszonkét évvel ezelőtt létrehozott Leőwey jövőjében. A reményt az 56 fős óvoda és bölcsőde táplálja.

– Ha jellemeznie kell Máramarosszigetet és magyar iskoláját, hogy érzi, minek van erősebb hatása: az önálló iskola 1948-ban történt felszámolásának, vagy a Leőwey Klára Elméleti Líceum újkori, huszonkét esztendős hagyományának?

– A kérdésben már szinte a válasz is adott. Azzal, hogy 1948-ban az önálló magyar iskolát felszámolták, majd a magyar tagozatokat két különböző román iskolához csatolták, egy beolvadási folyamat vette kezdetét. Ez ellen igyekeztek tenni azok a magyar elöljárók, akik körülbelül 25 évvel ezelőtt elindították a magyar iskola önállósítását. Ugyanúgy, ahogy az a folyamat, a fennmaradás is néha küzdelmes, de előre kell tekintenünk, és nekünk csakis a magyar gyermekek és családjuk jóllétét és jövőjét kell szem előtt tartanunk.

– Alapítása óta, két évtized alatt csaknem száz fővel, azaz egyharmadával csökkent iskolájuk diákságának a létszáma. Jelenleg kevesebb mint kétszázan tanulnak Haller gróf egykori vadászkastélyában. A nem túl kecsegtető demográfiai adatok akár veszélybe sodorhatják az iskolát?

– Valóban nem túl reménykeltőek a demográfiai adatok itt, Máramarosszigeten sem. De egy pillanatra sem adjuk fel, harcolunk minden önálló osztályért, minden egyes gyermekért. Eddig valahogy mindig sikerült, reméljük a jövőben is fog. Ilyen kicsi iskola lévén, minden gyermek számít. Az újonnan megnyílt bölcsőde adatai viszont annál reménykeltőbbek, úgyhogy bizakodóak vagyunk a jövőre tekintve, hogy még ha nehézkesen is, de csak-csak biztosítva lesz az utánpótlás.

– Mekkora a merítési lehetőségük?

– Mindaz, ami a Gutinon túl és a Tisza között fekszik, azaz a történelmi Máramaros magyarok által lakott települései. A Rákóczi Szövetségtől kapott két kisbuszunk rója a térség útjait, és szedi össze nap mint nap a gyerekeket. A legközelebbiek a szomszédos Tiszaveresmartról járnak be, a legtávolabb lakókat Köveslázról hozzuk be. Mindenki, aki magyar, és anyanyelvén szeretne tanulni, megfér nálunk, tárt karokkal várjuk!

– Sikerül betölteni az osztályokat? Vagy vannak hiányzó évfolyamok is?

– Egyetlen, a jelenlegi 7. osztály kivételével minden évfolyamunk megvan. És nem összevont, hanem önálló osztályokban.

– Alsó tagozaton vagy akár az 5–8. osztályok szintjén nem jelentenek konkurenciát a közeli, magyar többségű Hosszúmezőnek?

– Mind a két iskola boldogul, a viszony köztünk meg egyenesen nagyon jó. Nem vagyunk vetélytársak, inkább úgy fogalmaznék, hogy kiegészítjük egymást.

– Milyen többletajánlattal sikerül meggyőzniük azokat a szülőket, akik vacillálnak a magyar és román nyelvű oktatás között?

– Mindenekfölött a családias hangulattal, az odafigyeléssel, amely a biztonság szempontjából óriási előnyt jelent. Ha esetleg nem is név szerint, de az alacsony létszám miatt itt mindenki mindenkit ismer. A nagyobbak óvják a kicsiket, és ez nemcsak a nagycsoportos ovisokra jellemző, hanem a középiskola 9. és 12. osztályos diákjaira is. Itt nincsenek folyosói vagy iskolaudvari verekedések, mint sok más, ezer diákot számláló iskolában. A tanároknak is sokkal jobb rálátásuk van a tanulók életére. Ennek is köszönhetően nincsenek kisiklások; amint azt észleljük, hogy valaki esetleg félrecsúszott, időben közbelépünk. Iskolaelhagyás nálunk egyáltalán nem fordul elő, mint más román iskolákban. Mondhatni minden gyereknek, családnak ismerjük a búját-baját, és lehetőségeink szerint próbálunk segíteni. Színromán ember mondta, hogy ha neki most iskolakorú gyermekei lennének, biztos, hogy a magyar iskolába íratná! Mindemellett egyebeket is sorolhatnék: a szülői közösség összetartását, a saját konyhánk által biztosított ingyenes meleg ebédet, az órák utáni délutáni oktatást, amelynek költségeit szintén az Iskola Alapítvány fedezi, a vidéki gyermekek ingáztatását, a számos, iskolán kívüli programot. Ezelőtt 22 esztendővel nehéz anyagi helyzettel és hiányos felszereléssel kezdtük el az iskola működtetését. Ehhez képest ma már egy színvonalasan felszerelt, jól működő magyar oktatási intézménynek örülhet Máramarossziget magyar lakossága.

– És mégis még mindig akadnak magyar szülők, akik a beléjük sulykolt mantrát hajtogatják, miszerint az életben való érvényesülés végett román tannyelvű iskolába kell járatni a gyermeket.

– Nyilván, hogy ilyenek is vannak, hisz nehéz a téves beidegződésektől szabadulni. De még így is nagyon sok, vegyes házasságból származó diákunk van. A tanulmányi eredmények viszont minket igazolnak.

– Miután belekóstolnak a nagyvárosi életbe, a fiatalok hazatérnek?

– Aki egyetemet végez, azok közül nagyon kevesen. Később, miután családot alapítanak, még néhányuk családdal hazatér, de fiatalon, friss diplomásan mindenki inkább egy nagyváros lehetőségeit próbálja először.

– A műszaki oktatás bevezetését nem veszik számításba?

– Gondolkodtunk ezen, de a szigeti és a környékbeli diáklétszám nem igazán indokolja. Középiskolai szinten még így is megosztott osztályaink vannak: humán és reál.

– A város és a térség egyetlen magyar középiskolájaként számolniuk kell azzal, hogy a teljes diákskálát át kell ölelniük. Miként sikerül a tanároknak kezelniük ezt a helyzetet, amely az eminens tanulótól a gyengébb képességű gyermekig mindenféle diákkal összehozza?

– Szomorú, de ez a jelenség már egyre gyakoribb. Sajnos egyre több a problémákkal küzdő gyermek, és ez a jelenség nemcsak ránk jellemző, mivel korosztályonként egy-egy osztály van, hanem minden iskolára, minden korcsoportra. Igyekszünk minden problémát kezelni, minden gyermeknek megadni a neki járó támogatást, minden diákot a maga szintjén fejleszteni. A mi előnyünk az, hogy kicsi létszámúak az osztályok, így nem okoz gondot a gyermekekre egyénileg is odafigyelni. A pedagógusaink jól felkészültek, némelyikük továbbképzéseken is részt vett a témában. Az ő munkájukat, és a gyermekek fejlődését segíti az iskolapszichológusunk is.

– Tetszik, nem tetszik, a siker egyik legmeghatározóbb fokmérője az érettségin elért eredmény. Ezzel hogy állnak?

– Legutóbb is végzőseink közül mindenkinek, aki beiratkozott és megjelent a vizsgán, sikerült az érettségije. A legtöbben Erdély és Magyarország egyetemein folytatják tanulmányaikat.

– Az új óvoda tanintézményük legújabb gyöngyszeme. Gondolom, az utánpótlás-biztosítás szempontjából rendkívül hasznos és fontos volt a megépítése.

– Pontosan így van. A római katolikus egyház biztosította a telket, a magyar állam építette, mi működtetjük, és az önkormányzat tartja fenn. Nemcsak két óvodai csoportunk, egy bölcsődei csoportunk is van, amely már most „szűkösnek” bizonyul, ezért az ősztől egy másodikat is szeretnénk indítani. Óriási az igény, annál is inkább, hogy a legszebb, legkorszerűbb épület a városban. Addig, amíg van magyar bölcsőde és óvoda, lesz magyar előkészítő csoport és iskola.