Tüntetés Parajdon: bejelentette lemondását Sebestyén József, a sóbánya beruházási igazgatója (VIDEÓ)
A felháborodott tömeg kérésére Sebestyén József, a parajdi sóbánya beruházási igazgatója csütörtökön bejelentette lemondását.
Több tucat helyi lakos vonult utcára csütörtökön Parajdon, követelve a sóbányánál kialakult helyzet tisztázását. A tiltakozókkal a létesítmény beruházási igazgatója állt szóba és kérésükre bejelentette becsületbeli lemondását, ezzel próbálva csillapítani a kedélyeket.
A demonstráción résztvevők arra kértek magyarázatot, hogy miért nem tett mindent annak érdekében, hogy elkerülje a helyzetet és miért nem engedték azt, hogy civilek segítsenek a mentésben.
„Egy ilyen patakot hogyan nem sikerült úgy elvezetni az elmúlt hetekben – míg nem volt áradás –, hogy ne legyen gond. Miért nem lehetett figyelembe venni a civilek segítségét? 1995 óta miért nem lehetett megoldani? Mi lesz a következő lépés?” – sorjáztak a kérdések a spontán tüntetésen, ahol a helyiek választ és felelősséget követeltek.
A vezetőség a bürokráciára hivatkozva próbálta csillapítani az indulatokat, ám ez csak olaj volt a tűzre: „Ön személy szerint legalább egy minimális felelősséget érez?” – szegezték a kérdést Sebestyén Józsefnek, aki igennel felelt, majd így folytatta: „Most jelenleg a funkcióm: beruházási igazgató, arról pedig lemondok.” Bejelentését tapssal fogadták a jelenlévők, majd a munkásokat is, akik az elmúlt időszakban rendíthetetlenül dolgoztak.
A tüntetők azt követően vonultak utcára, hogy bár az utóbbi napokban nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megmentsék a parajdi sóbánya egyetlen épen maradt részét, a Telegdy-részleget, csütörtökön késő délelőtt fel kellett adni a védekezést, miután a víz utat talált az 1991-ben megnyitott tárnákba.
Nem sikerült megóvni a parajdi sóbánya egyetlen még épen maradt részlegét, a víz csütörtökön késő délelőtt utat talált a Telegdy-részlegbe – mindezt a létesítmény vezetőivel történt egyeztetést követően Nyágrus László polgármester erősítette meg a Maszol számára.
Kapcsolódó
A parajdi sóbányába május 5-én tört be a víz, és hiába tettek erőfeszítéseket arra, hogy megakadályozzák a Korond-patak vízének mélybe jutását, a heves esőzések nyomán megáradt vízfolyás kedden átszakította a meder szigetelését szolgáló geotextilt és a víz azóta akadálytalanul ömlik a mélybe.
A Maszol által megszólaltatott szakember szerint a probléma nem újkeletű: már 2007 és 2009 között részletes kutatások figyelmeztettek a veszélyekre. A kutató elmondta, már a 2000-es évek végén elektrometriai méréseket végeztek a sóbánya környezetében, amelyek kimutatták: több ponton is fennáll a vízbeszivárgás veszélye. A vizsgálatok során feltárták, hogy hol vannak olyan üregek és repedések, ahol víz juthat a sótesthez – ez a só oldódásával instabilitást, később beomlást okozhat.
A kutatásokkal párhuzamosan agyagos szigetelési módszert javasoltak egyes szakemberek, amelyet más bányákban, például a Prahova megyei Slănicon is alkalmaztak – mint utólag kiderült, sikertelenül. A kutatók már akkor jelezték, hogy az agyag ideiglenes megoldás, és hosszú távon nem nyújt megbízható védelmet.
Helyszíni látogatásunk alkalmával kiderült, a helybeliek többsége szintén azon a véleményen van, hogy időben megelőzhető lett volna a jelenlegihez hasonló katasztrófa. A bánya sorsának bizonytalansága az egész település, illetve a környék jövőjét, megélhetését veszélyezteti, a létesítmény Hargita megye legnépszerűbb turisztikai attrakciója.
CSAK SAJÁT