FRISSÍTVE: Több mint száz gyermeket küldött kórházba az „egészséges ebéd”

Már a százat is meghaladta azoknak a személyeknek a száma, akik életmérgezéssel kórházba kerültek Mehedinți megyében az Egészséges étkezés országos program keretében szállított ebéd elfogyasztása utána. A csütörtökön rosszul lett áldozatok közül 115 gyermek és három felnőtt. A felnőtteket és huszonegy gyermeket éjszakára bent tartották a kórházban.

A Hotnews.ro beszámolója alapján a legtöbb beteget a szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) sürgősségi kórházba szállították, de a craiovai járványkórházban és a băilești-i kórházakban is ápoltak gyermeket.

Illusztráció: Agerpres

Ahogyan írtuk: a hatóságok aktiválták az úgynevezett vörös beavatkozási tervet, a Mehedinţi megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) pedig járványügyi vizsgálatot indított. Felügyelőket hívtak Krassó-Szörény, Dolj és Gorj megyéből is. A megyei főtanfelügyelő, Ioan Alin Tomescu az Europa FM-nek azt mondta, hogy úgy tudja, hogy a gyermekek spagettit ettek szósszal, ezért azt gyanítják, hogy a szósszal lehetett a gond. Mindegyik iskolába ugyanaz a cég szállította az ebédet az Egészséges étkezés program keretében. Az életből mintát vettek és kivizsgálják.

FRISSÍTÉS: Az Agerpes beszámolója alapján a fogyasztóvédelmi felügyelők elrendelték a Mehedinţi megyei iskolákba meleg ételt szállító Taverna Drobeta 2007 étkeztető cég tevékenységének ideiglenes felfüggesztését, és emellett 30 ezer lejes bírságot szabtak ki rá az ellenőrzések nyomán. Nem csak a hústermékek tárolásával volt gond, de több élelmiszer szavatossága is le volt járva, és olyan helyiségben készítették kiszállításra az ételeket, amely nem rendelkezett ehhez a tevékenységhez engedéllyel; a fogások elkészítéséhez pedig égett zsírlerakódásokkal és rozsdanyomokkal teli tepsiket és sütőket használtak.

A felügyelők több mint 1,4 tonna nyersanyagot vontak ki a forgalomból összesen 28.343,39 lej értékben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?