FRISSÍTVE – Bűnvádi eljárás a pszichiátrián történt tömeges ételmérgezés ügyében – megbírságolták az ebédet adományozó kolostort

FRISSÍTVE: A rendőrség bűnügyi eljárást indított a murgeni pszichiátriai kórház ügyében, ahol három beteg meghalt, egy kómában van, és több mint 30 másik betegnél és alkalmazottnál ételmérgezéses tünetei jelentkeztek, miután egy kolostor által adományozott, tengeri halból készült ebédet fogyasztottak. FRISSÍTÉS: Megbírságolták a kolostort. 

A nyomozás az ügyészség felügyelete alatt folyik, gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntettének elkövetése miatt, közölte a rendőrség.

Három beteg szerdán meghalt, egy másik pedig súlyos állapotban van a bârladi sürgősségi kórházban. A betegek, valamint az egészségügyi egység alkalmazottai kedden fogyasztottak egy helyi kolostor által adományozott, halból készült ebédet. Ugyanaznap este egy bârladi kereskedésből vett halkonzervet fogyasztottak vacsorára - derül ki a Vaslui megy egészségügyi igazgatóság az egészségügyi minisztériumnak küldött jelentéséből.  A járványügyi vizsgálat folyamatban van. Mikrobiológiai mintákat, élelmiszermintákat és vízmintákat vettek, mivel a hatóságok szerint a murgeni kórház vízellátása is szennyezett lehet.

Fotó: ISU Vaslui
„Eddig három haláleset történt, egy súlyos állapotban lévő beteget pedig a bârladi kórházba szállítottak. Az egészségügyi minisztérium azonnal válságstábot hozott létre, amely elrendelte az összes tüneteket mutató betegnek a bârlad-i kórházba való szállítását, ahol intenzív orvosi ellátás áll rendelkezésre, valamint biológiai és élelmiszerminták gyűjtését toxikológiai elemzés céljából. A mintákat a iasi-i törvényszéki orvostani intézetbe küldték" - közölte az egészségügyi minisztérium.

A Vremea Noua helyi hírportálnak nyilatkozó Ariton Iezechiel apát kizártnak tartja, hogy a kolostorban készített ebéd okozta a bajt, mert a kolostor lakói is abból ettek, és semmi bajuk.

„Rendszeresen szervezünk ilyen jótékonysági akciókat. Szűz Mária templomba vezetése alkalmából tegnap halételt készítettünk, halcsorbát és sült cápaharcsát. Kicsontozottat választottam, tudván, hogy mentális problémákkal küzdő betegek esznek majd belőle. Ismétlem: ennek a szerencsétlenségnek semmi köze a konyhánkban főtt ételhez" - idézte a lap az apátot.

Eduard Cazacu, a pszichiátriai kórházat működtető Murgeni város polgármestere a lapnak azt mondta: a kórházigazgatóval ellenőrizték, hogy estére a betegek halkonzervet is kaptak, ezeket is ellenőrizni fogják, bár szavatossági idejük 2026-ban jár csak le. A pszichiátriai kórház igazgatójával úgy döntöttek: még a kórházból származó víz fogyasztását is betiltják, amíg a szakértői vizsgálat ki nem deríti, mi okozta a mérgezést

Megbírságolták a kolostort 

Negyvenezer lejre büntette a Vaslui megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság (DSVSA) a floreşti-i kolostort, amely halból készült ételeket adományozott a murgeni-i pszichiátriai kórháznak, ahol utána több tucatnyianételmérgezést kaptak, és három páciens szerda este meghalt.

Daniel Onofrei, Vaslui megye prefektusa csütörtök reggel ellátogatott a bârladi Elena Beldiman sürgősségi kórházba, ahol a murgeni-i pszichiátriai kórház több páciensét kezelik ételmérgezés tünetei miatt. A prefektus információi szerint 32 személy betegedett meg. Az ápoltak állapota jelenleg stabil.

Onofrei közölte, a DSVSA 40.000 lejes bírságot rótt ki a pszichiátriai kórháznak ételt adományozó kolostorra; a kolostornak ugyanis nem volt engedélye főtt étel készítésére és felkínálására külső személyek számára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?