Tömeges ételmérgezés: a miniszter a kórházigazgatóra mutogat

A murgeni-i pszichiátriai kórház menedzserének nem kellene tisztségben maradnia, miután hanyagsága miatt számos páciens megbetegedett, és néhány meg is halt – jelentette ki szombaton az egészségügyi miniszter.

„Ez a hanyagság több páciensnél megbetegedéshez, sőt, néhányuknál halálhoz vezetett. (...) Az okot nem erősítették meg, de nyilvánvalóan bizonyos ételek fogyasztását követően léptek fel a hányingerrel, hányással járó tünetek. Megértem, hogy a kórokozót nem sikerült kimutatni, vagy még folyamatban van a vizsgálat, de végül a törvényszéki orvosi vizsgálat minden egyes páciens esetében meg fogja erősíteni a halál okát, ami nagy valószínűséggel az elfogyasztott élelmiszerrel mutat majd összefüggést” – nyilatkozta Alexandru Rafila.

Fotó: murgeni kórház Facebook oldala

Az újságírók azon kérdésére, hogy fontolóra vették-e az élelmiszerre vonatkozó európai szintű riasztás elrendelését, azt válaszolta: kétli, hogy a kolostortól származó élelmiszerekből más országokba is szállítottak volna. Ezt az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) tehetné meg, de egyelőre nem áll rendelkezésre sem toxikológiai eredmény, sem mikrobiológiai eredmény, amely alapján meghozhatná ezt a döntést - tette hozzá.

„Még mindig keresik az adott élelmiszerben és a betegektől vett biológiai mintákban azt a potenciális kórokozót, amely a megbetegedésekhez és három ember halálához vezetett” - szögezte még le Rafila.

A hét közepén a murgeni-i pszichiátriai kórház három betege meghalt, egy kómába került, több mint 30 páciense pedig ételmérgezést szenvedett, miután fogyasztott a Vaslui megyei floreşti-i kolostortól adományba kapott halételekből. Az ügyet a rendőrség is vizsgálja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?