Több mint kétszáz nagycsaládos kedvezménykártyát igényeltek Csíkszeredában

Csíkszeredában már harmadik éve elérhető a nagycsaládok, illetve az egyszülős családok számára a közösségi kártya, amelynek révén a helyi önkormányzat által fenntartott intézmények szolgáltatásait kedvezményes áron vehetik igénybe. A első évhez képest idén már közel kilencszer több család használja a kártyát. Az önkormányzat pedig további – elsősorban lakhatási – kedvezmények elérhetővé tételén dolgozik a fiatal családok számára.

Korodi Attila polgármester szerdán a sajtónak szervezett tájékoztatón elmondta, a városvezetés már az előző mandátuma elején elhatározta, hogy az érintett családoknak meg kell kapniuk a támogatást és a megbecsülést az áldozatokért, amiket a társadalomért hoznak. A kedvezménykártya 2021-es bevezetésekor 28 család, majd 2022-ben 58 család váltotta ki azt, 2023-ban már 70, és idén az egyszülős családokkal is kiegészülve jelenleg 236 családos kártyát használnak Csíkszeredában. Hozzátette, nagyon sok család van még a városban, akik nem tudnak a kártya létezéséről és az általa elérhető kedvezményekről a kulturális- és sportintézményekben, illetve további, az önkormányzathoz ügykezelésébe tartozó szolgáltatásokról, mint például a helyi tömegközlekedésben vagy a fizetéses parkolási rendszerben biztosított kedvezmények.

„Azt kívánom, hogy a jövőben minél több olyan nagycsalád legyen Csíkszeredában, akik a mostani és a remélhetőleg évről évre bővülő programot ki tudják használni. És itt nem álltunk meg, felkaroltuk a fiatal családokat is: most az Országos Lakásügynökség (ANL) révén két, a Pacsirta sétány végén megépülő tömbház előtervezése zajlik” – tájékoztatott Hargita megye székhelyének polgármestere. Rámutatott, mindig lehet bővíteni az önkormányzatok hatáskörét a nagycsaládok és az egyszülős családosok számára.Tánczos Barna szenátor, Sógor Enikő alpolgármester, Korodi Attila polgármester és Hajdu Gábor képviselő

A polgármester átadta a szót Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszternek, RMDSZ-es szenátorjelöltnek, aki kifejtette, hogy Bukarestben nincs meg az empátia a téma iránt, a kormányprogramokból szinte mindig hiányzott a hosszú távra mutató célkitűzés, amellyel a nagycsaládosokat támogatják. Éppen ezért az RMDSZ legutóbbi kormánykoalícióra lépése idején javasolta a Családügyi Minisztérium létrehozását. Ez meg is történt, a tárcát – amihez az RMDSZ-es honatyák nagy reményeket fűztek – megkapta a Szociáldemokrata Párt (PSD), de nem váltották be a hozzá fűzött reményeket.

„Azt reméltük, hogy egy szocialista politikus irányításával elindulnak a nagycsaládosokat támogató programok az országban, de nem lett belőle semmi” – fogalmazott a szenátor, hozzátéve, hogy a kormánytevékenységnek csak egy-két eleme szól az érinetteknek. Ezeket éppen a Szövetség kezdeményezte, ilyen a bölcsődeépítési program, valamint az azok működésére irányuló anyagi támogatás növelése. Mint mondta, a PSD jelenlegi kampányban közzétett kormányprogramjában is az RMDSZ hatására jelent meg néhány olyan pont, amelyek a drámai demográfiai csökkentés visszaszorítását tűzték ki célul.

A volt környezetvédelmi miniszter kifejtette, hogy a nagycsaládosokat, illetve az egyszülős családokat azzal is támogathatná az állam, ha kifejezetten nekik szóló roncsautó-programot indítanának, de a hulladékgazdálkodás terén is lehetne kedvezményeket biztosítani nekik, illetve az országos erdészeti igazgatóság erdős területein található, táborozásra alkalmas helyeken is lehetne környezettudatosságra nevelő táborokat szervezni az ilyen családokban élő gyerekeknek.  

Hajdu Gábor képviselőjelölt azt mondta, hogy jelen pillanatban az RMDSZ az egyetlen, amely szóvá teszi az ország demográfiai problémáit. „A nagycsaládosok többet vállaltak, szívvel-lélekkel. Nekik köszönhetjük a térség, a Székelyföld plusz gyermekszaporulatát. Nekik nagyobb feladatuk van, nagyobb teher nehezedik rájuk: többet költenek és többet kell foglalkozniuk a gyermekek nevelésével. És meg kell adnunk a társadalmi segítséget, hogy ezt a kihívást könnyebbé tegyük számukra” – fogalmazott a politikus, aki többek között az energiaár-támogatás megítélését emelte ki, mint az egyik fontos intézkedés. Megemlítette továbbá a FamilyStart programot is, amely révén kedvezményes hitelfelvételt biztosítanak a fészekrakás előtt álló fiatal családoknak.

(Címlapképi illusztráció: EME/PIxabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?