Több mint hatvan kutyát kínzott egy Arad megyei nő
Őrizetbe vették.
Hivatalból indított eljárást az Arad megyei rendőrség állatvédelemért felelős ügyosztálya, miután felmerült a gyanú, hogy egy nő nem megfelelő körülmények között tart több tucat kutyát.

A csütörtökön kiadott közlemény szerint a Világos (Șiria) községhez tartozó Muszka (Mâsca) faluban 64 kutyát tartott, amelyeket gyakorlatilag éheztetett, nem biztosított megfelelő fedezéket nekik és hagyta, hogy egymással verekedjenek. „Megvonta tőlük a túléléshez való alapvető szükségleteket” – vélik a hatóságok, amelyek őrizetbe vették az 53 éves muszkai nőt.
A büntetőeljárás során egyebek mellett állatkínzásért, sebészeti beavatkozásokért, állatok jogtalan megöléséért és megsebesítéséért kell felelnie.
A Criticarad.ro szerint amikor a rendőrök házkutatást tartottak két kutyát holtan találtak, másik kettőnek le voltak vágva a fülei. A portál szerint ugyanarról a személyről van szó, aki ellen már korábban is több panasz emeltek. Legutóbb egy pankotai (Pâncota) telepen tartott kutyákat, mígnem a hatóságok intézkedésére elvették tőle a rossz bánásmód miatt.
CSAK SAJÁT


