Több mint 9200 alkalommal hívták a gyermekbántalmazás bejelentésére szolgáló 119-es telefonszámot

A január 5-i indítása óta eltelt első két hétben több mint 9200 hívást regisztráltak a gyermekek bántalmazásának, kizsákmányolásának és elhanyagolásának bejelentésére szolgáló egységes 119-es telefonszámon – közölte kedden Mădălina Turza, a miniszterelnöki kancellária államtanácsosa.

Tájékoztatása szerint az összesen 9265 hívás közül 6196-nak a kezdeményezője csak azt akarta ellenőrizni, hogy működik-e a segélyvonal. A hívások nyomán a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok mobil egységei 81 esetben tartottak sürgős helyszíni vizsgálatokat családoknál. Összesen 1706 esetet tanácsadással, az illetékes szakszolgálathoz irányítással, közvetítéssel, illetve sürgős beavatkozással oldottak meg.

Illusztráció: Adobe Stock

Országosan jelenleg 1804 esetet vizsgálnak a gyermekvédelmi hatóságok, amelyek képviselői szociális ankétokat végeznek, monitorozzák, illetve tanácsokkal látják el az érintett családokat.

Az egységes 119-es telefonszámon főként fizikai, pszichikai és szexuális bántalmazással, elhanyagolással, bullyinggel és kéregetésre való kényszerítéssel kapcsolatos eseteket jeleztek a diszpécserszolgálathoz forduló gyerekek és felnőttek. Többen gyermekjogra vonatkozó információkról érdeklődtek.

Az egységes 119-es telefonszám kiszolgálására a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok állandó ügyfélszolgálati irodát működtetnek. A terepen vizsgálódó mobil egységekben pszichológusok, szociális munkások vesznek részt, a hívásokat rögzítik, és lehetséges a hívó fél azonosítása és helymeghatározása is.

Kapcsolódók

Kimaradt?