Több mint 200 ezer jelölt indul a vasárnapi helyhatósági választáson

Az európai parlamenti választásokkal párhuzamosan helyhatósági választásokat is tartanak vasárnap Romániában, polgármestereket, helyi tanácsosokat, megyei tanácselnököket és megyei tanácsosokat választ az ország. Az RMDSZ-nek 8147 jelöltje van összesen.

Idén 207 389 jelölt indul az önkormányzati választáson – közölte a napokban az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke, Toni Greblă. A jelöltek száma csaknem 20 százalékkal elmarad a 2020-ban jegyzett 256 038-tól, és jóval kisebb a 2016-ban regisztrált 267 242-nél is – derül ki az Expert Forum jelentéséből, amelyet az Agerpres idéz.

A politikai alakulatok egy része szövetségre lépett és közös jelölteket támogat az idei önkormányzati választásokon, mások önállóan indítottak jelölteket.

Fotó: Agerpres

Az Expert Forum jelentése szerint a választási koalíciók közül a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR), a Népi Mozgalom Pártjából (PMP) és a Jobboldal Erejéből álló Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) listáin szerepel a legtöbb jelölt, összesen 10 784, az USR és a PMP közös listáin pedig 2009-en indulnak. A jelentésből az is kiderül, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a legtöbb településen külön jelölteket indított, szövetségként mindössze 845 jelöltjük van hét megyében és Bukarestben.

A pártok közül a PSD-nek van a legtöbb jelöltje, 52 048, ezt a PNL (51 373), az AUR (33 729), az USR (13 328) és a PMP (10 014) követi. Az RMDSZ-nek 8147 jelöltje van összesen. Emellett 1118 független jelölt is indul a helyhatósági választásokon.

Polgármesteri tisztségre összesen 11 386-an pályáznak, a jelöltek közül 9776-an vidéken, 1610-en városon indulnak.

A június 9-i választásokon induló legfiatalabb jelölt nemrég töltötte be 23. életévét, a legidősebb pedig 100 éves. Utóbbi mellett két 95 éves és két 94 éves jelölt is indul az önkormányzati választáson.

A jelöltek 88 százaléka, összesen 184 496-an, helyi tanácsosi tisztségre pályáznak, 10 729-en szerepelnek a megyei tanácsosi jelöltlistákon, a megyei tanácselnöki székért pedig 275-en indultak.

Az 1118 független jelölt zöme polgármesteri vagy helyi tanácsosi tisztségért szállt versenybe. A legtöbb független jelölt Maros, Suceava, Hargita, Temes és Argeş megyében, a legkevesebb Călăraşi, Giurgiu, Mehedinţi, Tulcea és Galac megyében van.

Fotó: Borsi Balázs

A polgármesteri székért Nagybányán és Konstancán a legnagyobb a versengés, itt 16, illetve 14 jelölt indult. Voluntari településen és Craiován 12, Lugoson, Piatra Neamţon és Galacon 11 polgármesterjelölt van. Az esetek 20 százalékában ketten versengenek az elöljárói székért, 4 százalékában pedig egy-egy polgármesterjelölt van.

A megyei tanácselnöki tisztségért Máramaros megyében szállt harcba a legtöbb jelölt, a legkevesebb pedig Dâmboviţa megyében.

Az Expert Forum jelentése rávilágít arra is, hogy a női jelöltek aránya idén is viszonylag alacsony, 24 százalék, bár csaknem két százalékkal nőtt 2020-hoz és három százalékkal 2016-hoz képest. A polgármesteri és a megyei tanácselnöki tisztségre pályázik a legkevesebb nő (11 százalék), a legtöbb női jelölt a bukaresti tanácsosjelölti listán (34 százalék) és a megyei tanácsosi jelöltlistákon (27 százalék) szerepel. A helyi tanácsosi jelöltlistákon szereplők egynegyede nő.

A helyhatósági választásokon induló több mint 200 000 jelöltnek 30 nap állt rendelkezésükre meggyőzni a választópolgárokat. A választási kampány a végéhez közeledik, vasárnap reggel 7 órakor megnyitnak a szavazóhelyiségek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?