banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Több mint 112 ezren buliztak idén a VIBE Fesztiválon

Minden szempontból sikeresnek mondható a hétfő hajnalban lezárult hatodik VIBE Fesztivál – mondta el a Maszol megkeresésére Rés Konrád fesztiváligazgató.

2024-ben 112 600-an vettek részt a fesztivál öt napján, a legnagyobb érdeklődés a szombati napon volt tapasztalható, amikor Jason Derulo lépett a közönség elé.

Azzal, hogy a KOLI egy helyszínre került a színpadokkal és bulisátrakkal, egy fesztiválváros jött létre.

Amit mi tapasztaltunk

A tavalyinál nagyobb volt ugyan a távolság a marosvásárhelyi Víkendtelep és a marosszentgyörgyi helyszín között, de könnyen megközelíthető, és elektromos kerékpárokkal egyenes jó élmény. A kerékpár olcsón bérelhető és kézenfekvő volt. Közel 1000-en éltek a lehetőséggel és pattantak két kerékre. Rendszeresen jártak az autóbuszok is, csupán a beígért kisvonat maradt el. Rés Konrád fesztiváligazgató kérdésünkre elmondta, itt logisztikai akadályokba ütköztek, de jövőre azt is próbálják megoldani.

Fotók: szervezők

Az előző évekhez viszonyítva, idén, nappal is pezsgő élet volt a fesztiválon. A különböző előadásokon, foglalkozásokon, bemutatókon és sporttevékenységeken sokan vettek részt, szinte nem volt olyan sátor, ahol ne lett volna állandó tevékenység és érdeklődés. Zsúfolásig telt a tér a Bagossy Brothers Company közönségtalálkozója alkalmával, de az Ördög Nórával készült beszélgetés helyszínén is. Óriáskerék, VR szemüveg és sok más, a jelen kornak megfelelő szolgáltatás volt.  

És fokozott biztonság. Be- és kijáratnál egyaránt ellenőrizték a karkötőket és eltávolítottak a táskákból, zsebekből, hátizsákokból minden olyan tárgyat ami gyulékony vagy amivel balesetet lehet okozni. A nagyszínpadok mellett készenlétben tűzoltóautók, a fesztivál több helyszínén mentősök, a bulizók között pedig a kábítószerellenes hatóság képviselői, akik az ajzószerek használatát voltak hivatottak megfékezni. 

Fotók: szervezők

Mindenképpen biztonságosnak tűnt az egész helyszín. 140 szervező és közel 400 önkéntes dolgozott a fesztivál ideje alatt, a szolgáltatókkal és a kulisszák mögött tevékenykedő személyzettel együtt a fesztivál létrejöttén 1500-an dolgoztak. Több mint 120 színpadi produkcióra, a VIBE Koli X BCR-ben 68, a Fashion Cornerben pedig 27 meghívott tartott előadást vagy műhelyfoglalkozást.

Érdekességképpen: idén először lehetett a helyszínen visszaváltani az újrahasznosítható hulladékot a RetuRO keretében. Összesen 5450 italcsomagolást gyűjtöttek össze. Nagy érdeklődés volt a BCR sátránál, ahol 50 lejjel jutalmazták mindazokat, akik George bankkártyát igényeltek.

Az EON helyszíne is népszerűnek bizonyult, ahol egy elektromos biciklit lehetett nyerni.

A fesztivál ideje alatt, az előző évekhez hasonlóan, közvéleménykutatás zajlott, aminek az a célja, hogy az igényekhez igazítsák a kínálatot. Nem csupán a koncertek, de a szolgáltatások, infratrúkturális fejlesztések területén is.

A jövő évi VIBE Fesztiválra július 3–6. között kerül sor. Super Early Bird jegyeket július 8-tól lehet vásárolni. Egy jegy értéke 249 lej. Az akció egy hétig, július 15-ig, 23:59 óráig tart– tájékoztatnak a szervezők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?