Több hétvégi rendezvényt vár el Bihar megye tanácselnöke a kulturális intézményektől

Hétfőn délután tartja rendes ülését Bihar megye önkormányzati képviselőtestülete, ezt megelőzően sajtótájékoztatót tartott Ilie Bolojan megyei tanácselnök. A kulturális intézményekkel szembeni elvárásairól is beszélt.

Először beszélt a nyilvánosság előtt a kulturális intézmények sorsáról a Ilie Bolojan tanácselnök, miután a tervezett változtatásokról kiszivárgott információk nyomán hetek óta nő a felháborodás Nagyváradon és szerte az országban, illetve a határon túl is.

Bolojan szerint a kulturális intézmények éves költségvetése 7–10 millió euró között változik, ehhez képest azonban egyes intézmények nem teljesítenek megfelelően, kevesli például a Nagyváradi Állami Filharmónia heti egy koncertjét, vagy a Crișana Néptáncegyüttes (ez a Regina Maria Színház keretében működik) havi egy premierjét. Elmondta: Bihar megye speciális helyzetben van, mivel a megyei önkormányzat az összes kulturális intézmény fenntartója, másutt a kulturális minisztérium is fedezi ezek költségeit.

Bolojan szerint kevés az intézmények saját bevételeinek aránya, 2019-ben például a Regina Maria Színházbál 7,2 százalék, a Szigligeti Színháznál 6,1, míg a Nagyváradi Állami Filharmóniánál 3 százalék alatti volt ez az arány, míg más EU-s országokban a jegyeladásokból befolyó bevétel ennek a többszöröse.

A megyei tanácselnök azt is elmondta: nyáron kevés a közterületen vagy éppen hétvégenként megtartott kulturális esemény, ezért ezek számának növelését várja el, szerinte ugyanis így gyarapítható a bevétel. Például a hétvégi események számának növelése volt az egyik célja a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal megkötött egyezménynek is, tette hozzá.

A menedzserektől elkötelezettséget vár, továbbá azt, hogy növeljék az események, előadások, bemutatók számát, és nem azt, hogy szakszervezeti vezetőként lépjenek fel, szögezte le a tanácselnök.

Nem várja el az azonnali bevétel-növelést, hiszen egyik napról a másikra nem lehet 6–7 százalékról 25–30-ra emelni ezt, de 4-5 éven belül ez lenne a cél. Június végéig javaslatokat vár egy akcióterve, s ha lesz miről júliusban szavazni is fognak, tette hozzá a tanácselnök, aki azt is elmondta: a meghatározott idejű munkaszerződésekre a törvények nyújtanak lehetőséget, a Szigligeti Színházban például több színésznek is ilyen szerződése van.

Múzeumi átszervezés és újabb kisajátítások

A tanácselnök a hétfői ülés napirendjén lévő előterjesztésekről is beszélt, többek között a Körösvidéki Múzeum és a Nagyváradi Városi Múzeum összevonását érintő határozat-tervezetekről. Mint elmondta a július 1-jétől érvénybe lépő összevonás nyomán az új múzeumi struktúrának 116 állása lesz, ebből egy a menedzseré, 11 vezetői és 104 úgynevezett végrehajtói állás.

A Körösvidéki Múzeumban eddig 101 állás volt, a városi múzeumban 55 munkahelyből 37 volt elfoglalva, az eddigi összesen 138 állából tehát 22 megszűnik. A szecessziós múzeum és a tervek szerint jövő áprilisig megnyíló szabadkőműves múzeum a váradi polgármesteri hivatalnak alárendelt Műemlékvédő Alapítvány kezelésében marad, ugyanis mindkét épületet európai uniós projektekből újították fel, a menedzsmenthatóság pedig nem adta áldását az átszervezésre, hangzott el.

A tanácsülésen elkülönítenek közel négymillió lejt kisajátításokra is. Ha megnyerik a nagyváradi repülőtér kifutópályának Nagyürögd (Nojorid) irányába való meghosszabbítására benyújtott pályázatot, akkor kisajátításokra is sor kerül majd. Ilie Bolojan beszélt a belényesi, illetve az élesdi kerülőutakról is, előbbi műszaki dokumentációját jövő hét végéig hagyhatják jóvá, majd itt is következnek a kisajátítások, az utóbbi közbeszerzési eljárását június közepéig töltik fel az országos rendszerbe, őszre remélhetőleg meglesz a kivitelező, ebben az esetben a kisajátításokat kormányhatározattal végzik majd el.

Kimaradt?