Több ezer egészségügyi alkalmazott tüntet Bukarestben

A Sanitas Szakszervezeti Szövetség több ezer tagja tüntet szerdán Bukarestben, többek között az egységes bértörvény korrekt és maradéktalan alkalmazását követelve.

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszer alkalmazottai a fővárosi George Enescu téren gyülekeztek 10 órakor, majd 11 óra után elindultak a Victoriei tér felé, ahol 13 óráig tüntetnek majd a kormány épülete előtt.

A szervezők korábban azt nyilatkozták, hogy több mint 10 ezer résztvevőre számítanak.

Fotó: Agerpres

Legfőbb követeléseik a 2017/153-as egységes bértörvény maradéktalan alkalmazása, az üdülési csekkek finanszírozásának biztosítása az állami költségvetésből és a bérpótlékokat korlátozó 30 százalékos felső határ eltörlése.

Mint írtuk, a Sanitas egészségügyi szakszervezet még májusban bejelentette, hogy tüntetést szervez júniusban. Az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozókat jelenleg érintő bérproblémák miatti elégedetlenségek okán szervezték meg a tiltakozó megmozdulást.

Rámutattak, hogy a hatóságok az országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül kötelezettséget vállaltak arra, hogy módosítják a bérrendszert, beleértve a bérpótlékok odaítélésének rendszerét, anélkül, hogy figyelembe vennék az egészségügyi és szociális ellátási ágazatban végzett munka sajátosságait, amely jelentősen eltér a többi állami ágazattól. A pótlékokat például az alapbér 20 százalékában maximálnák, és fix összegben állapítanák meg. Az új bértörvény fő vesztesei az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók lesznek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?