FRISSÍTVE – Sanitas: az egészségügyi dolgozók több mint 60 százaléka védett a koronavírus ellen

FRISSÍTVE: Az egészségügyi dolgozók több mint 60 százaléka vagy megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy átesett a betegségen, így megszerezte a védettséget – állítja a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség, hangsúlyozva, az utóbbi kategóriába tartozóknak jogukban áll halasztani az oltást, mert döntésükkel nem veszélyeztetnek senkit.

Az érdekvédelmi szövetség Facebook-oldalán közzétett bejegyzés értelmében az egészségügyi rendszerben dolgozók (az adminisztratív személyzetet is beleértve) 60,14 százaléka vagy megkapta már a vakcinát, vagy átesett a betegségen az elmúlt hat hónapban, és így szerzett védettséget. „Esetükben az oltással kapcsolatos egyéni döntés halasztható, anélkül, hogy bárkit is veszélyeztetnének" – fogalmaztak.Sanitas-tagok tüntetése Bukarestben | Archív felvétel/Agerpres

Megjegyezték: a több mint 60 százalékba azok is beletartoznak, akiknek valamilyen betegség miatt ellenjavallt a védőoltás, ők azonban az egészségügyben dolgozók mindössze 0,01 százalékát teszik ki.

A kategóriák szerinti leosztásból az is kiderül, hogy az orvosok 68,22 százaléka van beoltva mindkét dózissal, 0,30 százalék pedig az első adaggal. Az orvosok 28,42 százaléka nem kérte az oltást, 2,84 százalék pedig az elmúlt félévben esett át a betegségen, ezért még halaszthatja az oltást – írták.

Az egészségügyi asszisztensek körében 54,61 százalékra tehető a mindkét adaggal beoltottak aránya, 0,67 százalékuk egyelőre az első dózist kapta meg, 40,36 százalék nem vette fel az oltást, 4,07 százalék pedig átesett a betegségen az elmúlt hat hónapban.

A Sanitas ugyanakkor leszögezte, hogy az állami kórházak alkalmazottainak 39,86 százaléka döntött úgy, hogy egyelőre nem oltatja be magát koronavírus ellen. A felmérést a Sanitas szakszervezeti szövetség készítette a kórházaktól, a megyei közegészségügyi igazgatóságoktól, a mentőszolgálatoktól és a vérellátó központoktól beérkezett júliusi adatok alapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?