Tízmillió euróból finanszírozzák a nagyvadakkal való találkozások elkerülését

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter azt mondta hétfőn nagyváradi sajtótájékoztatóján, hogy lesz pénz a nagyragadozókkal való konfliktusokat megelőző intézkedésekre egy 10 millió eurós programon keresztül, amelyet az európai beruházások minisztériuma finanszíroz.

Az RMDSZ-es minisztert arról kérdezték, hogy a tárca anyagilag támogatja-e a nagyragadozókkal való konfliktusok megelőzésére irányuló beruházási programot, mivel a WWF Románia képviselői szerint a minisztérium egyetlen dollárt sem különített el erre, az elmúlt 15 évben csak környezetvédelmi szervezetek végeztek ebből a célból beruházásokat, villanypásztorok és juhászkutyák beszerzésével.

A miniszter üdvözölte a WWF kezdeményezését, és elmondta: a hét folyamán indul egy 10 millió eurós program, amely révén számos megelőző intézkedést és a legnagyobb olyan, tudományos alapokon nyugvó programot finanszírozzák, amelynek célja a barnamedve-populáció felmérése.Tánczos Barna Váradon | Fotó: a miniszter Facebook-oldala

Úgy vélekedett, a villanypásztorok csak helyi megoldást jelenthetnek, nagy kiterjedésű területeket nem lehet körbevenni velük, már csak azért sem, mert akadályoznák a nyájak terelését és a legeltetést. Kifejtette, a juhászok évszázadok óta tudatában vannak a hegyi legeltetés veszélyeinek, a farkas- vagy medvetámadás kockázatának, a jelenség azonban mára olyan súlyossá vált, hogy lassan nem lesz ember, aki vállalná a hegyi legeltetést.

„Ez egy valós probléma, amely egyre nagyobb kockázatot és veszélyt jelent erre a tevékenységre, a juhtenyésztésre és a pásztorkodásra, amely nemzeti örökség” – tette hozzá a környezetvédelmi miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?