Tizenegy éve nem érték el ilyen kevesen a tízes érettségi átlagot

Mindössze 39-en érték el idén a tízes érettségi átlagot a nyári vizsgaidőszakban az óvások előtti eredmények szerint. 11 éve nem volt ilyen alacsony a maximális átlagot elérők száma az edupedu.ro szerint.

Az oktatási minisztérium által ismertetett adatok szerint országos szinten – az óvások előtt – 39 diák szerzett tízest minden tantárgyból az érettségin. Jóval kevesebbnek sikerült ez, mint a 2023-as nyári vizsgaidőszakban, amikor 78 tízes jött össze, bár már a tavalyi is jelentős zuhanás volt a kitűnők száma tekintetében, hiszen 2022-ben még 222 diák érte el a tízes átlagot. Az edupedu.ro egy grafikont is készített az elmúlt tíz év tízes átlagainak bemutatására, közlésük szerint a tanügyminisztérium adatai alapján. 

Forrás: edupedu.ro

Tízes átlaggal legnagyobb számban, 13-an a fővárosban tették le az érettségit idén, ezt követi Iași megye, ahol hárman érték el ezt a jegyet, Bihar, Kolozs, Galac, Bákó, Botoșani és Ialomița megye mindegyikében két-két diák érte el a maximális értéket.

Képernyőmentés | Kép forrása: Tanügyminisztérium

2023-ban a tízes átlagok listáját szintén Bukarest vezette nyolc érettségizettel, Prahova megye következett héttel, Argeș megyében hatan szereztek tízest, Iași és Konstanca megyében öt-öt diák szerzett maximális jegyet.

A minisztérium adatai szerint – tantárgyanként nézve – idén tízest román nyelv és irodalomból 408 diák írt, anyanyelvből 21-en, a szaknak megfelelő kötelező tárgyból 3 279-en (matematika -2 424 / történelem - 855), a szaknak megfelelő választható tárgyból 4 866-an kaptak, utóbbi esetében a legtöbb tízest logika és érvelés tantárgyból kapták a vizsgázók, írja az edupedu.ro.

(Nyitókép forrása: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?