A kötelező tantárgy vizsgájával folytatódik az érettségi

A szaknak megfelelő kötelező tantárgy vizsgájával folytatódik az érettségi. A reál szakosok matematikából, a humán szakosok pedig történelemből érettségiznek.

Hétfőn román nyelv és irodalomból írásbeliztek a diákok. A Maszolnak nyilatkozó Maria Badiu, a sepsiszentgyörgyi  Mihai Viteazul főgimnázium román szakos tanárnője elmondta, az első tétel lehetett a legnehezebb a magyar végzősök számára, mivel olyan szöveget kaptak, amely nagyon sok nehezen érthető kifejezést tartalmazott, ugyanakkor a mondatok megfogalmazása is nehézkes volt. Volt olyan diák is, aki hiába olvasta át többször a szöveget, nem találta meg a helyes választ.

Kiemelte, nagyon nehéz a magyar gyermekeknek román irodalmi szövegekkel dolgozniuk, hiszen általában csak az iskolai órák alatt beszélnek románul, így a szövegértelmezés sem olyan egyszerű. Ugyanakkor jó hírnek tartja, hogy a magyar diákok két éven belül más tételből érettségiznek majd, szerinte mindenképp szükséges bevezetni ezt a változtatást.

Illusztráció: Adobe Stock

Szerdán a választott tantárgyból mérik fel a végzősök tudását, csütörtökön pedig anyanyelvből írásbeliznek a nemzeti kisebbségekhez tartozók. Az eredményeket július 3-án 12 óráig hozzák nyilvánosságra, az óvások benyújtására aznap 12 és 18 óra között van lehetőség, online is. A végleges eredményeket július 7-én teszik közzé.

A sikeres érettségi vizsga feltétele a hatos átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból. Az érettségizők nyelvi és digitális kompetenciáinak felmérése idén a sztrájk miatt elmaradt, a vizsgákra a diákok az adott tantárgy középiskolai tanulmányi átlagának megfelelő minősítést kapták.

Az első nap 28 diákot zártak ki

Az írásbeli vizsgák minden nap 9 órától kezdődnek, a vizsgázóknak 8.30-ig kell elfoglalniuk a helyüket a teremben. A vizsgázóknak a tételek kiosztásától számítva három óra áll a rendelkezésükre a dolgozat megírására.

Az érettségi első napján, a román nyelv és irodalom vizsgán 97,6 százalékos volt a részvétel – tájékoztatott hétfőn a tanügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a feliratkozott 121 257 végzős közül összesen 118 384-en vettek részt a hétfői vizsgán; 2845 tanuló nem jelent meg a tudásfelmérőn, 28 diákot kizártak csalás vagy csalási kísérlet miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?