Tisztújítások Kézdiszéken: folytatják a jó irányt

Gelencét és Kézdialmást követően Torján és Dálnokban is megtartották a tisztújító közgyűléseket az RMDSZ helyi szervezetei. E két utóbbiban a régi elnököket választották vissza a küldöttek.

Zajlanak az RMDSZ kézdi-orbaiszéki helyi szervezeteiben a tisztújító közgyűlések, a szövetség Torja községi szervezete február 22-én hívta össze a választmányt. Az eseményen jelen levő 109 küldött újra Daragus Attila polgármestert bízta meg a szervezet vezetésével. Az elnök munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti.

Daragus Attilát választották elnökké. Mellette Fejér László Ödön szenátor, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Bodor László, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezetője | Fotók: Kocsis Boldizsár János

„Szükség van arra, hogy helyi szervezeteink, településeink, községeink és városaink biztos alapon legyenek, hiszen ez mindent meghatároz. Mi az emberekért dolgozunk, politikai közösségünknek biztos alapját a településen lakó emberek képezik. Daragus Attila, az RMDSZ Torja községi szervezetének elnöke már korábban is bizonyította, hogy a torjai közösség javára húzza a szekeret. Ha jól indultunk, akkor haladjunk jól tovább is. Kovászna Megye Tanácsa, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete az elkövetkezőkben is odaáll minden jó ügy mellé, amely a torjai közösség javát szolgálja” – hangsúlyozta felszólalásában Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, aki arról is beszélt, hogy a térség egységes fejlesztése érdekében fontos összehangolni a megyei szervezet munkáját a helyi közösség igényeivel.

„Hálás vagyok, és nagy örömmel tölt el, hogy a torjai közösség újra bizalmat szavazott nekem. Az RMDSZ községi szervezete és a helyi önkormányzat részéről is biztosíthatom Torja község lakosait, hogy a megyei önkormányzattal és a területi RMDSZ-szel szorosan együttműködve továbbra is eredményesen dolgozunk közösségünkért” – emelte ki Daragus Attila, az RMDSZ torja szervezetének elnöke.

Az eseményen a polgármester díszoklevelet adott át Luka Medárd alpolgármesternek, Dr. Tóth Zoltán családorvosnak és Sólyom István nyugalmazott matematikatanárnak a torjai közösségért végzett áldozatos és önzetlen munkájukért.

Pénteken, február 24-én Dózsa György szülőfalujában, Dálnokon is megtartották a tisztújítást, ahol szintén a régi elnököt, Bartók Ede Ottót (korábbi polgármestert) választották meg a helyi szervezet élére.

Bartók Ede Ottó

Az eseményen jelen levő 25 küldött előtt Marti István, Dálnok polgármestere beszámolt az önkormányzat elmúlt három éves tevékenységeiről, külön hangsúlyozva a kis településen megvalósított infrastrukturális fejlesztéseket. Legutóbb például a Darkó Jenő Általános Iskola energetikai hatékonyságának a növelését célzó projektjük támogatási szerződését is aláírták a Fejlesztési Minisztériumban – mondotta.

Bartók Ede Ottó megköszönve a bizalmat elmondta: ,,Dálnok az egyik legkisebb település a megyében, mégis elegendően vagyunk ahhoz, hogy együtt jó eredményeket érjünk el. Marti István polgármester úrral közös célért dolgozunk. Csapatban indultunk el a fejlődés útján, és csapatban is folytatjuk a munkát” – fejtette ki az újraválasztott elnök.

,,Dálnok folyamatosan építkezik, fejlődik. Ez annak is köszönhető, hogy a községet egy jó csapat tartja kézben a jelenlegi és a korábbi polgármester személyében. Bartók Ede Ottó és Marti István tudja, mit kell tenni a helyi közösségért. Ehhez kívánok a továbbiakban is sok szerencsét és jó munkát” – fogalmazott a közgyűlésen részt vevő Fejér László Ödön, az RMDSZ kézdiszéki szervezetének elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?