Tesztelési maratont szerveznek Marosszentgyörgyön

Koronavírus-tesztelési maratont szervez a Szociális Gyógyszertár december 1-jén Marosszentgyörgyön. A cél a helyi közösség segítése a koronavírus fertőzés korai felismerésében, kiszűrésében. Az ingyenes szűrésen időpont-egyeztetés nélkül vehetnek részt az érdeklődők 9 és 18 óra között.

A szervezők elsősorban olyan személyeket várnak, akik legalább egy tünettel rendelkeznek. A 18 éven aluli gyermekeket szülők kíséretében fogadják akár tünetmentesen is. „A tesztelési szolgáltatások és maguk a tesztek is ingyenesek. Az érdeklődőknek nem kell regisztrálniuk, mindössze a személyi igazolványukat kell felmutatniuk, vagy kiskorúak esetében, ha nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, a születési bizonyítványt kell bemutatniuk szülői jelenléttel. Csakis olyan teszteket fognak használni az illetékesek, amelyeket az egészségügyi minisztérium biztosított ingyenesen” – jelentette ki Marius Dumitrescu, az esemény koordinátora.

Hozzátette, az eredményeket a Maros Megyei Közegészségügyi Intézetnek jelentik le. Minden személy egy igazolást kap a teszt eredményével, ugyanakkor lehetőséget kap a zöldigazolvány megszerzésére, amely 48 óráig érvényes.

„Mivel sokaknak kérdéseik vannak a fertőzéssel kapcsolatban, továbbá mivel a tesztelések során egyre több a pozitív teszteredmény és a legtöbb koronavírussal diagnosztizált személy otthoni kezelésben részesül a családorvos felügyelete mellett, a szervezők útmutatót is készítettek, hogy hogyan kezeljék az érintett személyek és a családjaik a kialakult helyzetet. Az útmutatót le lehet tölteni a www.farmaciasociala.ro honlapról” – hangsúlyozta Marius Dumitrescu.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?