Tervezet: a szülőkkel is köthetnének munkaszerződést a dadusok

A dajka-szakma magánszemélyekkel, a gyermek szülőjével vagy törvényes képviselőjével, kötött egyéni munkaszerződés alapján is gyakorolható lenne egy törvénymódosító javaslat szerint. A munkáltatóknak ugyanakkor dossziét kellene összeállítaniuk a dadusok alkalmazásakor.

Olyan törvénymódosító javaslatot fogadott el a kormány csütörtöki ülésén, amely szerint a dajkák a gyermek szülőjével vagy törvényes képviselőjével is köthetnek egyéni munkaszerződést, nem csak jogi személlyel szerződhetnek vagy egyéni vállalkozóként (PFA) végezhetik ezt a tevékenységet, mint eddig, számolt be közleményében a munkaügyi minisztérium.

A tervezet ugyanakkor kötelezi a dajkát egyéni munkaszerződéssel foglalkoztató személyt arra, hogy összeállítsa és a munkaügyi felügyelők igénylésére bemutassa az illető munkaügyi személyi dossziéját, amelynek nyolc, esetenként tíz különböző dokumentumot kell tartalmaznia. Ennek elmulasztása pénzbírsággal büntetendő.Fotó: Flickr

A jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy a bébiszitteri képesítéssel rendelkező személyek ugyanezen feltételek mellett végezhessék a gyermekgondozói tevékenységet.

Az intézkedés a kormányprogramban is szerepel, és célja a családok gyermekgondozási és gyermekfelügyeleti szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása – közölte a kormányülést követően Dan Cărbunaru kormányszóvivő.

A munkaügyi felügyelőség adatai szerint 2021. augusztus 5-ig mindössze 37 dajka-munkakörre (bonă) szóló munkaszerződést regisztráltak Romániában, emellett 78 bébiszitternek (baby-sitter), 13 925 gyermekgondozónak (îngrijitor de copii) és 562 felvigyázónak (guvernantă) volt aktív munkaszerződése.

A törvénymódosító javaslatot, amely itt olvasható, továbbítják a parlamentnek megvitatásra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?