banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Tervezet: 1500 lejes támogatásban részesülhetnek az egyetemisták a következő tanévtől

A szociális támogatásban részesülő egyetemi hallgatók további 1500 lejes támogatást is kaphatnának, és a lakásbérlési költségeiket is támogatnák a 2023–2024-es tanévtől – jelentette be Marcel Boloș, az európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter.

Ennek lényege, hogy a szociális támogatásban részesülők még több anyagi segítséghez juthassanak a következő tanévtől. A támogatás összege 1500 lej lenne, illetve az egyetemi hallgatók lakásbérlési költségeit is csökkenteni szeretnék.

Illusztráció: Adobe Stock

„Szándékunk szerint a szociális ösztöndíjban részesülő diákok pénzutalványt kapnának majd, ugyanakkor támogatnánk a hátrányos helyzetű családokból származó tanulók lakásbérlési költségeit is” – mondta a miniszter.

A támogatást nagyjából ötvenezer hallgató kapná meg. A miniszter továbbá elmondta: a lakbértámogatás összegének lesz egy felső határa, és bérleti szerződés vagy egyéb igazoló dokumentum alapján kaphatnák meg a támogatottak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?