Temesvár önkormányzata készen áll átvenni a helyi vasutaskórházat

Temesvár önkormányzata benyújtotta a szükséges dokumentációt annak érdekében, hogy átvegye a helyi vasutaskórházat a szállításügyi minisztériumtól.

A polgármesteri hivatal hétfői közleményében emlékeztett arra, hogy a városi tanács már tavaly december végén szándéknyilatkozatot fogadott el erre vonatkozóan, majd miután a kormány nyáron nyilvánosságra hozta az átvétel feltételeit, az arra vonatkozó tervet is kidolgozták.

Fotó: A Temesvári CFR-kórház honlapja

Dominic Fritz, Temesvár polgármestere korábban egyeztett az illetékesekkel és már csak a végső döntésre várnak, hogy a tulajdonosváltás megtörténjen. A közlemény alapján ez az év végéig bekövetkezhet. „Vállalásunk egyértelmű. Képesek vagyunk beruházásokra és arra is, hogy uniós forrásokat hívjunk le a fejlesztésekre. A Temesvári Polgármesteri Hivatal az alárendeltségébe tartozó kórházakkal együtt már összesen 150 millió európai támogatást hívott le az elmúlt két év során. Ez a jövőben nívósabb egészségügyi ellátást eredményez majd. Remélem, hogy a miniszter a temesváriak javára dönt majd és átadja a kórházat az önkormányzatnak, hogy azt is csatlakoztassuk a korszerűsítési folyamatba” – idézte a Bega-parti elöljárót a közleményben. Abban Fritz megjegyezte, hogy „idejétmúltnak tartja”, hogy miközben az egészségügyi hálózat hiányos, egy olyan minisztérium alárendeltségében működjön kórház, amelyiknek nincsen kapcsolata az egészségüggyel.

A szállításügyi tárcához tartozó temesvári CFR-kórház 212 ággyal rendelkezik. A Temesvári önkormányzat fennhatósága alatt jelenleg három kórház működik a megyeszékhelyen.

Mint ismeretes, a Sorin Grindeanu vezette tárca tavasszal jelentette be, hogy „leveszi a kezét” tizenöt kórházról. A temesvári mellett a két bukaresti CFR-kórház, a iași-i, a kolozsvári, a a ploiești-i, a galaci, a konstancai, a brassói, a páskáni, a piskitelepi, a nagyváradi, a craiovai, a szebeni és a szörényvári intézetek azok, amelyek a májusban elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében átkerülnek vagy a helyi önkormányzatok, vagy más minisztériumok, esetleg intézmények fennhatósága alá. A rendelet szerint erre azért van szükség, hogy hatékonyabbá tegyék az egészségügyi ellátást. A hálózat felszámolása ellenérzést váltott ki a vasutaskórházak vezetőinek a részéről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?