Tanügyminiszter: november 8-án kezdődik a tanítás, de csak pénteken dől el, milyen formában

Pénteken születik döntés arról, hogy jövő hétfőtől, november 8-ától pontosan milyen formában kezdődik az oktatás – mondta el Sorin Cîmpeanu.

A tanügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, a diákok kevesebb félévi dolgozatot fognak idén írni. A nyolcadikosok három helyett kettőt, a középiskolások négy helyett hármat kell majd írjanak. Cîmpeanu hozzátette, a tanulmányi helyzetek lezárásához csak két osztályzatra lesz szükség.

„Így ha valakinek van két jegye, illetve egy harmadik a dolgozatra, mivel utóbbi 25 százalékos arányban számít bele a félévi jegybe, a két másik jegynek nagyobb súlya lesz, egyenként 37,5 százalékot tesznek majd ki” – magyarázta.

Sorin Cîmpeanu elmondta, a dolgozatírások időszaka december 6-án kezdődik. Mindegyik tanár maga döntheti el, mikorra időzíti a félévi dolgozatot úgy, hogy a tanulóknak szükség esetén legyen idejük javítani a jegyen. „Azok a diákok, akik tőlük független okok miatt – azaz megfertőződés vagy karantén – nem tudnak részt venni a dolgozatíráson, az iskolába való visszatérésük után bepótolhatják ezt, akkor is, ha csak a második félévben térnek vissza” – fogalmazott. 

Pénteken derül ki, hogyan kezdődik hétfőn a tanítás

A tárcavezető nyomatékosította: legtöbb két hét vakációt lehet bepótolni, ezért november 8-án a tanítás biztosan megkezdődik. Hogy pontosa milyen formában és szabályokkal, azt pénteken fogják bejelenteni – miután egyeztetnek az egészségügyi hatóságokkal –, a cél továbbra is a személyes jelenlét.

Az ügyvivő miniszter hozzátette, figyelembe veszik a Tanulók Országos Tanácsának javaslatát, és „a valós helyzethez igazítják” az iskolák működési módját. Ha például a fél országban alacsony lesz a fertőzöttségi ráta, és nincsenek koronavírusos megbetegedések az iskolában, ezekben a tanintézetekben jelenléti oktatás lesz – magyarázta.

A tárcavezető közölte azt is: jövő héttől elérhetők lesznek az iskolákban a nyáltesztek a koronavírus-fertőzés kimutatására. Rámutatott, a beszerzési eljárás folyamata a vége felé közeledik, és a jövő hét folyamán a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) közvetítésével kiosztják a teszteket az oktatási intézményeknek.

Cîmpeanu szerint a DSU annyi tesztet rendelt, hogy a mennyiség az összes iskolás és óvodás, illetve tanügyi alkalmazott heti kétszeri tesztelésére elég legyen.

Megemlítette ugyanakkor, hogy a tanfelügyelőségek által hétfőn közzétett adatok értelmében a tanügyi személyzet átoltottsága sok helyen meghaladja a 90 százalékot. Beismerte azonban, hogy a minisztériumi alkalmazottak körében nem ennyire örvendetes a helyzet, csupán 66 százalékos az átoltottság.

A legutóbbi adatok szerint 303 000 tanulót oltottak be ez idáig koronavírus ellen: 80 ezren a 12 és 15 év közötti korosztályhoz, 223 ezren a 16 év fölötti korosztályhoz tartoznak. Ez valamivel több mint 25 százalékos átoltottságot jelent a tanulók körében, szögezte le a miniszter.

(Címlapfotó forrása: Képernyőkép/Facebook/Ministerul Educatiei - Romania)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?