Tánczos Barna a második deficitcsökkentő csomagról: fókuszban a közszolgáltatások minősége és az adóbegyűjtés hatékonysága
Olyan helyi közigazgatásra van szükség, amely minőségi szolgáltatásokat nyújt az állampolgároknak, és hatékonyabb, igazságosabb módon gyűjti be a helyi adókat, szögezte le szerdai Facebook bejegyzésében Tánczos Barna.
A miniszterelnök-helyettes kifejtette, a második deficitcsökkentő intézkedéscsomag ezekre a kérdésekre is kiterjed, ezt is szabályozni fogja.
Tánczos Barna Cseke Attila fejlesztési miniszterrel, a Fejlesztési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium képviselőivel közösen a Romániai Városok Egyesületének, a Romániai Municípiumok Egyesületének és a Romániai Községek Egyesületének képviselőivel egyeztetett. Mint fogalmazott, ez az első lépés, hiszen a helyi önkormányzatok vezetői azok, akik a legközelebb állnak az állampolgárokhoz.
Kapcsolódó
A miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a jövő héten már megvizsgálják az intézkedéscsomag első változatát, amely a pénzügyi kapacitás növelésére és a helyi közigazgatás hatékonyságának javítására összpontosít.
„Rendet teszünk a közigazgatásban, és új alapokra helyezzük az állam és a polgárok viszonyát. Meg kell szüntetni a kivételeket; egyszerű eljárásokkal kell segíteni azokat, akik betartják a törvényt, fizetik a helyi adókat és illetékeket, és hatékony szankciókkal kell elriasztani azokat, akik megpróbálják kijátszani a szabályokat. Folytatjuk az együttműködést a helyi önkormányzatok képviselőivel, és jövő héten elkészül az az intézkedéscsomag-tervezet, amely a helyi közigazgatás pénzügyi erőforrásainak megerősítésére és hatékonyságának javítására összpontosít – fogalmazott Tánczos Barna.
CSAK SAJÁT