Szombaton ismét kinyit a parajdi sóbánya a látogatók előtt

Közel két hónapos zárva tartás után szombaton újra megnyílik a látogatók előtt a parajdi sóbánya – jelentette be az intézmény a hivatalos közösségi oldalán pénteken. A bánya műszaki igazgatója, Sebestyén József arról tájékoztatta a Maszolt, hogy a vízszivárgással járó problémát kiküszöbölték, népes szakbizottság hagyta jóvá az újranyitást.

Mint ismert, Székelyföld egyik legkeresettebb turistaattrakcióját július 23-án kellett bezárni, amikor a turisták számára megnyitott csarnokok felé vezető járat mennyezetén elkezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, és paladarabok hullottak az útra. Az akkor lent tartózkodó emberek gond nélkül kijutottak, azóta viszont kívülállók nem juthattak be a bányába.

Sebestyén József arról tájékoztatott, hogy állványzatot építettek, amellyel megvédik a lejáratot a lehulló törmeléktől, most már iszap sem szivárog, csupán a talajvíz. Gyűjtőmedencéket építettek, ide szivattyúzzák és gyűjtik össze a vizet, amelyekből a felszínre szállítják azt. A meghibásodott részt betonburkolattal zárták el, tehát a látogatók nem is látják majd a nyomát ennek.Fotó: Maszol

„Az újranyitást népes szakbiztosság hagyta jóvá, amelyben részt vettek a Hargita megyei munkafelügyelőség, valamint a bánya munkavédelmi szakemberei, a beruházási részleg munkatársai, a tervezők, a kivitelezők, valamint bukaresti szakemberek, akik egyhangúlag pozitívan véleményezték az elvégzett munkát, és jóváhagyták az újranyitást” – részletezte Sebestyén József.

Hangsúlyozta, hogy a víz továbbra is szivárog, nem is fog eltűnni, viszont a szivattyúzással „kontroll alatt tartják”. A műszaki igazgató arról is tájékoztatott, hogy ez nem egyedi a bányában, több helyszínen is szivárog a talajvíz, ott is hasonló módszerekkel küszöbölik ki a problémát, a jelenlegi helyzet annyiban volt más, hogy ez a turisták által látogatott részen alakult ki.

Amint arról már korábban beszámoltunk, a szivárgásnál kialakított betonalagút öt méteres, mellette mindkét irányba 5-5 méterrel hosszabb betongyűrűt öntöttek. A beton mögé cementpasztát fecskendeztek, hogy megfékezzék a talajvíz további beszivárgását.

A sóbánya a korábban megszokott program szerint, reggel 8 órától 16 óráig tart nyitva, az utolsó turistákat szállító autóbusz 14.30-kor indul. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?