Szinte minden erdélyi városban indít polgármesterjelöltet a Magyar Polgári Erő

Megméretkezik a júniusi önkormányzati választásokon a legújabb magyar párt, a Magyar Polgári Erő (MPE). Erőss Bulcsú, az MPE sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke bejelentette: a székelyföldi települések nagy részén, de főleg a nagyobb városokban polgármester jelöltet és teljes tanácsosi jelöltlistát állítanak.

Erőss Bulcsú ugyanakkor kijelentette: kivételt képez Marosvásárhely és Szatmárnémeti, ahol indulásukkal nem kívánják veszélyeztetni a magyar közösség képviseletét, ezért ott megegyezésre törekednek az RMDSZ-szel.

Az európai parlamenti és a helyhatósági választások összevonásáról szóló döntésről Erőss Bulcsú kifejtette: „nekünk mindegy, hogy júniusban vagy szeptemberben lesznek a választások, mert mindenképpen meg akarunk méretkezni. Ennek előbb vagy utóbb úgyis meg kell történnie”.

Háromszéken versenyhelyzet van, mondta Erőss Bulcsú, aki bejelentette, hogy pártjának lesz megyei tanácselnökjelöltje, Sepsiszentgyörgyön pedig polgármesterjelöltje, és az önkormányzatokban teljes tanácsosi jelöltlistával méretkeznek meg. A Maszol érdeklődésére a elmondta: bár párton belül már nevesítették a megyei tanácselnökjelöltet és a városok polgármesterjelöltjeit, a neveket még nem hozzák nyilvánosságra.

A szerző felvétele

Erőss Bulcsú hozzátette: jelenleg zajlik az önkormányzati képviselő jelöltek toborzása, ami – elmondása szerint – nem könnyű feladat, mivel egyrészt az emberek kiábrándultak a politikából, de olyan személy is van, aki szimpatizál ugyan a párttal, de nem meri vállalni a jelöltséget, mert félti a munkahelyét. A községekben lesznek olyan polgármesterjelöltek, akik az MPE színeiben indulnak, de arra is számítani lehet, hogy a párt független jelöltet támogat. Erőss Bulcsú szerint faluhelyen fontosabb a jelöltek személye, mint az, hogy milyen párt színeiben indulnak.

Az MPE sepsiszentgyörgyi elnöke ugyanakkor elmondta, hogy „nemzetben gondolkodó” pártként támogatják a Székely Nemzeti Tanács által március 10-ére szervezett székely szabadság napi megemlékezéseket, és arra kérik a szimpatizánsaikat, hogy vasárnap 10 órától vegyenek részt a sepsiszentgyörgyi Turul szobornál a megemlékezésen, majd buszokkal utazzanak Marosvásárhelyre és ott mutassanak fel erőt.

Mint arról beszámoltunk a legújabb erdélyi magyar pártot Kulcsár-Terza József, az RMDSZ színeiben mandátumot szerző, korábban a Magyar Polgári Pártban (MPP) politizáló parlamenti képviselő alapította.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?