Színes gyereknapi programokat kínálnak Sepsiszentgyörgy főterén

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat felhívására az elmúlt hétvégén sok gyermek készített aszfaltrajzokat a város különböző aszfaltfelületein, tömbház-bejáratokban, gangokon, parkolókban, lépcsőkön, parkokban vagy tereken.

A legszebb aszfaltrajzokat kedden, június 1-én díjazza az önkormányzat, illetve folytatják a város színesítését, hiszen gyermeknapon a legkisebbek színes krétákkal festhetik ki a főteret, illetve színes kézlenyomatokat hagyhatnak a #SEPSI óriásbetűkön.

A gyermeknap alkalmából kedden reggel 9 és este 8 óra között több tucat tevékenységgel várják a kicsiket és nagyokat. A főtéri aszfaltrajz-maraton mellett kiskutyát simogathatnak, lovagolhatnak, falat mászhatnak, énekelhetnek, táncolhatnak, hagyományos népi játékokat próbálhatnak ki.

A Cimborák Bábszínház, az Andrei Mureșanu Színház, a Művész Mozi, a Vadon Egyesület, a Sepsi Tele Tár, valamint a Gyermekek Palotája is előadásokkal, meglepetésekkel készülnek. A játékos foglalkozások mellett idén is lesz bazár, illetve a rendőrség, csendőrség és a tűzoltóság különleges bemutatóval várja a gyermekeket, sőt a gyerekek kedvencét a kukásautót is birtokba vehetik. Az önkormányzat felhívja a figyelmet, hogy az idei gyermeknapok résztvevőinek kötelező maszkot viselni, ez az öt évnél idősebb gyermekekre is érvényes!

A Sepsi TeleTár hírközlés-történeti múzeum gyermeknapon 10–17 óra között ingyenes foglalkozásokat szervez a Kriza János utca 4. szám alatti székhelyén, a központi piac felé vezető út sarkán a bíróság szomszédságában. A gyerekek kipróbálhatják a táviratozást, telefonálást tárcsás készülékkel, levélírást írógéppel, zene és mesehallgatást lemezjátszóról, megismerkedhetnek a zenélő és mesélő telefonnal, lesz társasjáték Morse-készülékkel, vetítenek rajzfilmet fekete-fehér tévén, megismerkedhetnek a régi rádióval, telefonnal, magnóval, lemezjátszóval és televízióval. A programokon való résztvétel ingyenes.Gazdag a programkínálat | Fotó: Kristó Gothárd Hunor

A sepsiszentgyörgyi főtéri rendezvénysorozat keretében kedden 10.30-kor lesz Zumba bemutató, 11-kor majd este 6 órakor is a Cimborák Bábszínház A Fehér macskahercegnő című előadást játssza a bábstúdióban. Eközben 11 órától a főtéren moderntánc és népi és interaktív játékok és oktatóprogramok zajlanak. Kedden 14 órától az Andrei Mureșanu Színház a főtéren mutatja be a Domnul Andrei, îngrijitorul parcului című előadást. Egész nap lesz gyermeknapi bazár a Főtéren és kiskutya simogatás, lovagoltatás az Erzsébet-parkban, illetve tárlatvezetés és állathangok ismertetése a Vadászati Múzeumban, kötélen csúszás és mászófal az Erzsébet-parkban. 11 és 16 óra között a #SEPSI felirat festése és aszfaltrajz a Főtéren, foglalkozások Benkő Évával, fonaljátékok (kötélverés, körmönfonás), mesemondás, gyermekjátékok cserkészekkel és rajzkiállítása a főtéren és a parkban.

A sepsiszentgyörgyi Művész Moziban főként animációs és családi filmeket kínálnak. Kedden 11-kor a Lassie hazatér című kalandfilmet magyar szinkronnal vetítik. 11.15-kor a Scooby című animációs vígjátékot román szinkronnal láthatják, és ugyanezt az animációs vígjátékot 14 órától magyar szinkronnal vetítik. 14 órakor a Tom és Jerry animációs vígjátékot román szinkronnal nézhetik meg. 16 órakor a Lelki ismeretek című családi kalandfilm magyar szinkronnal van műsoron, majd (16.15) a Wonder Woman 1984 című fantasy román felirattal látható, míg ugyanezt a filmet magyar felirattal 18 órától vetítik. 19 órától a Lelki ismeretek című családi kalandfilmet román felirattal vetítik a Művész Moziban.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?