Szili Katalin Kolozsváron: Vállaljuk bátran a magyarságunkat!

Az idei romániai népszámlálásról szólva Szili Katalin Kolozsváron elmondta: közös felelősségvállalásunk is, hogy vállaljuk nemzeti és vallási hovatartozásunkat. Azzal, hogy felvállaljuk magyarságunkat, a közösség jövője iránti elkötelezettségünkről teszünk tanúbizonyságot.

Az elmúlt időszakban a pandémia okán ritkán járt Kolozsváron, mondta a kincses városban megtartott szerdai sajtótájékoztatóján Szili Katalin, magyar miniszterelnöki megbízott. Mint mondta, kolozsvári látogatása alkalmából nap folyamán több egyeztetést is tartott egyházi vezetőkkel, többek között Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, Kovács Istvánnal, a Magyar Unitárius Egyház frissen beiktatott püspökével, de meglátogatta a felújítás alatt álló Szent Mihály-templomot is, ahol László Attila főesperessel tekintették meg a zajló munkálatokat, majd pedig Horváth Annával, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökével tárgyalt a 2022-es romániai népszámlálásról.

Ami a népszámlálást illeti, a „Minden magyar számít” szlogennel egybecsengve különösen fontos, hogy mindenki vállalja a magyarságát, és „tegyen hitet ezúton is arról, hogy számára fontos a nemzethez tartozása” – emelte ki Szili Katalin. Mint hangsúlyozta: „Nyilvánvaló módon mindenkinek tiszteletben tartva az állampolgárságát, a nemzethez tartozás a nemzeti identitás felvállalásával érhető el.” A mai 21. századi Európában különösen fontos, hogy mindenki, aki az identitását vállalni akarja, ezt bátran tehesse meg és ezt a többségi társadalom tartsa tiszteletben, nyomatékosította az miniszterelnöki megbízott Kolozsváron.

Fotó: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa

Szili Katalin hangsúlyozta, az online kitöltés lehetőségével élve azok is élhetnek a részvételi lehetőséggel, akik nem élnek az országban vagy nem tartózkodnak itthon. „Az egymás iránti felelősségvállalás abban is ki kell teljesedjen, hogy ezt a vállalást megtesszük és ez a kötődés mindannyiunk számára legyen egy közös ügy” – mondta.

„Elfogadom, hogy van egy olyan nézet is, hogy sokan inkább székelyeknek tartják magukat, de azt javaslom, hogy elsősorban mindenki magyarnak vallja magát” – figyelmeztetett a miniszterelnöki megbízott, aki szerint nem szerencsés, ha olyan helyzetet teremtünk, hogy valakik valamikor másképp számolják a nemzetiségi kérdésre adott válaszokat és a kisebbségre nézve hátrányosan értelmezzék a magyarok és a székelyek arányát.

Szili Katalin ugyanakkor kitért arra is, hogy a nemzetpolitika vonatkozásában jelentős változások álltak be az utóbbi 12 esztendőben. Az április 3-ai magyarországi általános parlamenti választás apropóján megjegyezte: „El a kezekkel a külhoniak állampolgárságától és szavazati jogától” – mondta, kiemelve: nem lehet elválasztani az állampolgárságot a választójogtól, és nem szabad hagyni, hogy bárki ebben visszalépésről beszéljen. „Nem engedünk a 12 év nemzetpolitikájából” – jelentette ki, és erre kérte a határon túli magyarság képviselőit is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?