banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Szilágyság: szomszédos megyéket összekötő útszakaszokat újítanak fel

Szilágy megyét Kolozs, Szatmár és Máramaros megyével összekötő útszakaszok felújításán, kiépítésén dolgozik a megyei tanács. A kivitelezés célja, hogy az egykori zsáktelepülések tranzit településekké váljanak, ugyanakkor elterelve a főutakról a forgalmat, gördülékenyebbé válik a közlekedés.

Szilágyi Róbert István, a megyei tanács alelnöke elmondta, korszerűsítik a 108A Kolozs megye határa (Csucsa irányába) – Kásapatak (Bogdana) – Vármező (Bucium) – Felsőegregy (Agrij) – Alsóegregy (Românași) útszakaszt a DN1F főút kereszteződéséig. A korábban Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium 18 millió lejt hagyott jóvá a megvalósításra, a kivitelező 15-én vette át a munkálatokat. Ahhoz, hogy a teljes szakaszt korszerűsítsék, a megye tanácsa európai uniós forrásból fedezi a többletköltséget.

A 191D Alsóvalkó (Valcau de Jos) – Krasznafüzes (Fizes) – Tuszatelke (Tusa) –Kolozs megye határa (Börvény, Csucsa irányába) szakasz munkálatai már 90 százalékban megvalósultak, a közeljövőben befejezik a felújítást, ismertette az alelnök, remélhetőleg két hónap alatt átadhatják az útszakaszt a forgalomnak.

A szerző felvételei

Kémert Szatmár megyével összekötő útszakasz munkálatai is a tervek szerint haladnak, a kivitelező szeretné a nyár folyamán használatra adni az utat.

„Fontos számunkra a Völcsök-Máramaros megye közti szakasz, ami szintén elkészül a nyáron. A völcsökieknek ezáltal egy régi álmuk válik valóra, mert így rövidebb idő alatt, kerülő nélkül, juthatnak el a szomszédos megyébe” – nyilatkozta Szilágyi Róbert István, hozzátéve, az idén elkezdenék a 110A Magyargoroszló–Kusaly–Erked–Szatmár megye közötti 800 méter hosszú földút felújítását, hogy a környéken élők könnyebben megközelíthessék Szatmár megyét. Az utak felújítása, kiépítése során öt nagyhidat építenek, melyeknek kivitelezése jó ütemben halad, év végére ezeket is átadhatják.

A múlt hónapban a megye tanácsa aláírta a kivitelezővel a DJ 191G: Kraszna (DJ 108G) – Máron – Alsóvalkó megyei út felújításáról szóló szerződést. A 12 kilométer hosszú szakaszon zajló munkálat magába foglalja a támfalak kiépítését, a hidak cseréjét és a kereszteződések kialakítását. Mindez az Anghel Saligny közművesítési programon valósul meg, a költségkeret 50 millió lej. A műszaki terv és a szükséges dokumentációk elkészülésétől 12 hónap áll a kivitelező rendelkezésére a munkálatok végrehajtásához. Az átadást követően három év garanciát vállalnak a felújított útszakaszra.

Zajlik a megyei utak karbantartása

A Szilágy Megyei Tanács alárendeltségében lévő Közvagyont Felügyelő KFT (Paza Obiective éi Interventii SRL) a megyei utak karbantartásáról gondoskodik. Nemrég a DJ 108N, Kolozs megye határa – Nagypetri – Középlak – Váralmás – DJ 108A megyei úton végeztek útszéli munkálatokat az utak vízelvezetésének biztosítására.

A DJ 109F: Oláhfodorháza – Galgó – Máramaros megye határa és a DJ 110C: Nagyilonda – Máramaros megye határa, illetve a DJ 109E: Kolozs megye határa – Oroszmező – Nagylózna – DN 1H szakasz mentén zöldövezet karbantartási munkálatok zajlottak.

A 108G: Szilágy megye határa – Csizér – Kraszna – Varsolc szakaszon utat festettek, és letakarították az útmenti részt. Az alelnök elmondta, minden lehetőséget megragadva továbbra is a megye fejlesztése a prioritás: az utak korszerűsítése, a kórház fejlesztése, bővítése, hogy a szilágyságiak a 21. századnak megfelelő körülmények között otthon érezhessék magukat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?