Szerdán Szófiába látogat Klaus Iohannis államfő
Bolgár hivatali kollégája, Rumen Radev meghívására Klaus Iohannis államelnök szerdán hivatalos látogatást tesz Szófiában. Az államfők aláírnak egy nyilatkozatot, amely stratégiai partnerségi szintre emeli a Románia és Bulgária közötti kétoldalú együttműködést.
Az Államelnöki Hivatal keddi közleménye szerint a látogatás megerősíti a két ország együttműködését mind kétoldalú, mind nemzetközi szinten, ami az Ukrajnában zajló háború okozta biztonsági kihívások miatt is nagyon fontos.
A látogatás középpontjában a román-bolgár kapcsolatok stratégiai partnerség szintjére emelő közös nyilatkozatnak az aláírása áll.
A nyilatkozat előirányozza a kétoldalú politikai párbeszéd elmélyítését, a kereskedelem és a határokon átnyúló együttműködés ösztönzését, a két ország közötti összeköttetés és infrastruktúra javítását, az energiabiztonság garantálását, a zöldenergia termelésére, valamint a Duna-régió fejlesztésére irányuló projektek előmozdítását.
A dokumentum az európai ügyekben való együttműködést, valamint a védelem és a biztonság területén való megerősített együttműködést is szorgalmazza, ami az Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja által okozott számos nehézség miatt fontos. Kijev további támogatása, a NATO keleti szárnyának megerősítése és a fekete-tengeri térség biztonságos környezetének helyreállítása szintén a közös célok között szerepel.
A két államfő közötti megbeszélés napirendjén többek között a kereskedelmi kapcsolatok és beruházások fejlesztése, a folyami és közúti infrastruktúra javítását célzó, határokon átnyúló projektek helyzetének áttekintése, valamint a két ország energiafüggetlenségének és energiabiztonságának növelését célzó energetikai projektek előmozdítása szerepel.
Iohannis és bolgár hivatali kollégája megvitatják a schengeni csatlakozás közös célját is, és újólag megerősítik szilárd elhatározásukat, hogy folytatják az erőfeszítéseket, hogy a pozitív döntés még ebben az évben megszülessen - olvasható a hivatal közleményében.
A két államfő az Európai Tanács februári ülésén hozott döntésekre építve az illegális migráció elleni küzdelemmel és az EU külső határainak hatékonyabb védelmével kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozik majd.
A megvitatott témák között lesz Oroszország Ukrajna elleni háborúja és annak következményei, Ukrajnának és a Moldovai Köztársaságnak nyújtott támogatás, illetve a vilniusi NATO-csúcstalálkozó előkészületei.