Szentjobb nem felejti el a hőseit – Felavatták az emlékművet

Leleplezték és felavatták vasárnap a szentjobbi honvédek emlékművét.

Emlékműavatással ünnepelte március 15-ét Szentjobb, a Bihar megyei településen az 1848-as forradalom hősei előtt tisztelegtek vasárnap. Amint azt korábban már írtuk, tizenhárom honvéd neve került fel egy gránitlapra, amely egy turul madárral ékesített három méteres várbástyát formázó építmény oldalán elhelyezve emlékezteti a jelen és jövő generációit a múltra.

Leleplezték az emlékművet | Fotó: B. G.

Az emlékmű leleplezése alkalmával Zatykó Jácint polgármester mondott köszönetet a megvalósításban segédkezőkben. „Ez az emlékmű azt hirdeti, hogy Szentjobb nem felejti el saját hőseit: a szabadságért harcoló honvédek emléke itt marad velünk, falunk szívében” – mondta.

A portálunkhoz eljuttatott közlemény alapján az ünnepségen beszédet mondott Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő is, kiemelve a partiumi magyarság őseinek helytállását a szabadságharcban.

Turul madár ékesíti a várbástya alakzatú emlékművet | Fotó: B. G.

Az ünnepség alkalmával a történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet, majd Tőtős Norbert helytörténeti kutató felsorolta annak a 13 szentjobbi honvédnek a nevét, akiknek részvétele a kutatásai során bizonyítottá vált. Ez alapján Lehóczky József káplán-hadnagy neve alatt Papp Sándor, Maklucz Pál, Kiss Márton, Konya István, Maklucz György, Ficzkulák András, Retek István, Hernperger Mátyás, Iván József, Konya István, Puther György, Kusnyer György és Dubván József neveit tüntették fel a gránitlapon.

Az ünnepi esemény alkalmával az utókor számára egy időkapszulát is elhelyeztek a készítők és az adományozók névsorával, majd koszorúzással zárult a rendezvény. Szavalatokat mondtak a szentjobbi cserkészek, a Vadvirágok Népdalkör biztosította a zenei aláfestést, a Szentjobbi Huszárok pedig díszőrséget álltak a bástya körül – derült ki a közleményből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?