Szekérstop Sepsiszentgyörgyön: járműveket és lovakat foglaltak le
Két szekeret és három lovat „fogott” a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség, amely az elmúlt időszakban fokozottan ellenőrzi a lovaskocsis közlekedést, mert sokszor engedély nélkül és tiltott útvonalakon haladnak.
A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség tájékoztatása szerint június utolsó hetében újabb célzott ellenőrzést hajtottak végre, mivel a nyári időszakban egyre több lovas szekér közlekedik a városban, holott az önkormányzat határozata szerint a lovaskocsik évek óta csak engedéllyel és csak előre meghatározott útvonalon haladhatnak.
Az illegális szekerezők miatt több lakossági panasz is érkezett a helyi rendőrséghez, mivel a forgalom zavarása mellett sokszor merül fel a gyanú, hogy a tulajdonosok tilosban kaszáltak és a törvénytelenül szerzett javakat szállítják szekéren.
A razzia során előfordult, hogy a tulajdonos a helyi rendőrök láttán sietve elhagyta a helyszínt, ám két szekér így is fennakadt az ellenőrzésen. A lefoglalt szekereket a városi kertészet telephelyére szállították. Egy esetben a csendőrség közbelépésére is szükség volt, de a háborgó tulajdonos végül kötőféken vezetett lóval távozott a helyszínről.
Az 1500 lejes, borsos elszállítási díj-, illetve a 300 lejig terjedő büntetés és a napi 300 lejes tárolási díj ellenére az egyik elkobzott szekeret visszaváltotta a tulajdonos, közölte a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség, amely abban bízik, hogy elbátortalanítják a szabálytalan lovaskocsis közlekedést és az érintettek a továbbiakban a megfelelő engedélyekkel és a megfelelő útvonalon fognak közlekedni.
Begyűjtik a gazdátlan lovakat és elhagyott autókat is
Sepsiszentgyörgyön a csellengő, felügyelet nélküli lovak is problémát jelentenek. Ezekre a helyi rendőrség igyekszik gyorsan reagálni és befogni a kóbor állatokat, amelyeket csak büntetés és „váltságdíj” ellenében adnak vissza a tulajdonosaiknak.
A helyi rendőrség nemcsak a lovas járművekre figyel, hanem folytatják a közterületen elhagyott autók elszállítását is. A szabálytalanul közlekedő szekereseket, a kóbor lovakat és elhagyott autókat bárki bejelentheti a 0739–886992-es WhatsApp-számon vagy a 0800 800 767-es zöldszámon.
CSAK SAJÁT