Székelyföldre látogat az EP Petíciós Bizottsága, hogy megismerjék a medveproblémát

Május 15–18. között tényfeltáró látogatásra érkezik Romániába az Európai Parlament Petíciós Bizottságának küldöttsége. A testület látogatásának célja annak a petíciónak a kivizsgálása, amelyben a három székelyföldi megye, valamint Brassó megye tanácselnökei a romániai medvepopuláció okozta problémákra hívták fel a brüsszeli döntéshozók figyelmét.

„Az Európai Parlament petíciós bizottságának feladata, hogy bármely uniós állampolgártól, intézménytől érkező petíciót, panaszt kivizsgáljon. Ezért javasoltam még 2019-ben a székelyföldi elöljáróknak, hogy használjuk ki ezt az eszközt, amely jó lehetőség arra, hogy a medvekérdést napirendre tűzzük az EP-ben. A három megyéhez Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök javaslatára csatlakozott Brassó megye is, és közös döntés értelmében Borboly Csaba aláírásával be is nyújtották a petíciót. 2021-ben a bizottság már meghallgatást tartott ebben az ügyben és most a javaslatomra tényfeltáró látogatásra eljönnek Székelyföldre is, majd megírják a jelentésüket” – hangsúlyozta Vincze Loránt európai parlamenti képviselő.

Fotó: RMDSZ

Az EP képviselő hozzátette: a bizottság úgy döntött, a medvekérdés mellett az illegális fakitermelés kapcsán benyújtott Suceava megyei petíciókat is a helyszínen vizsgálják. Így született meg a bizottságban résztvevő különböző politikai alakulatok képviselőinek kompromisszumos döntéseként a munkalátogatás háromnapos programja. „Olyan programot állítottunk össze, amely során a különböző országokból érkező képviselőknek lehetőségül lesz találkozni a bukaresti döntéshozók mellett helyi vezetőkkel, szakértőkkel, civil szervezetek képviselőivel, gazdákkal, akik nap mint nap szembesülnek ezekkel a problémákkal. Fontos, hogy Bukarest es Suceava megye mellett Székelyföldre is ellátogatnak, ahol a kompromisszumos döntés értelmében Sepsiszentgyörgyön és a hozzá tartozó Sugásfürdőn egyeztetünk majd a medveproblémáról. Az elmúlt években azon dolgoztam, hogy az EP-ben folyamatosan napirenden legyen ez a kérdés, ennek eredményeként uniós megközelítésben is elfogadottá vált, hogy a medve problémát is jelent, amelyre megoldást kell keresni” – közölte Vincze Loránt.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a petíció egyik kezdeményezője hangsúlyozta: céljuk megmutatni a bizottság tagjainak, mennyi problémát jelent Székelyföldön az ember és medve együttélése, milyen napi problémákkal szembesülnek. Azért, hogy amikor uniós szintű döntéseket hoznak, ne hagyják figyelmen kívül a helyi sajátosságokat. „Egyensúlyt kell tartani a vadvédelem és az emberek védelme között, a kezeletlenül elszaporodott medvepopuláció ugyanis nem csak anyagi károkba, hanem többször emberi életbe került. Ezeket az eseteket is meg kell ismertetnünk a bizottság képviselőivel. Sugásfürdő sajnos nagyon is aktuális helyszín erre, hiszen tudjuk, hogy legutóbb is egy futónak majdnem az életébe került itt a nagyvaddal való találkozás. Éppen ezért fontos, hogy közösen tudjuk bemutatni az uniós döntéshozóknak a székelyföldi medveproblémát” – emelte ki Tamás Sándor.

Hasonlóan vélekedik Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke is, aki kiemelte, hogy a megyében alig néhány napja is emberre támadt a medve. „Egy fiatalembert sebesített meg a medve a napokban Szovátán, de a Felső-Maros mente is kiemelten problémás területnek számít. Nekünk is az az érdekünk, hogy ezt a problémát az uniós döntéshozói szinten is megismerjék. Erre jó alkalom a bizottság látogatása” – hangsúlyozta Péter Ferenc.

Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága Bukarestben kezdi munkalátogatását, ahol a környezetvédelmi minisztérium képviselői mellett a környezetvédelmi ügynökség, az erdőőrség, a Romsilva, valamint a rendvédelmi szervek képviselőivel is egyeztetéseket folytatnak.

„A bizottság látogatása jó alkalom arra, hogy bemutassuk a Brüsszelben dolgozó képviselőknek, mit teszünk az erdők és a nagyvadak kezelésének ügyében. Az elmúlt két és fél évben prioritásként kezeltem ezt a két területet és számos előrelépést könyvelhetünk el. Egy komplex faanyag-nyomkövető rendszerünk van, amellyel segíteni tudjuk az illegális fakitermelés visszaszorítását. Emellett a medvekérdésben összetett intézkedéscsomag gyakorlatba ültetésén dolgozunk. Szabályoztuk az azonnali beavatkozást vészhelyzet esetén, villanypásztorokkal segítjük a lakosságot és elvégeztettük a populációfelmérést, amely alapján a veszélyeztetett zónákra koncentráló megelőzési kvótákat vezetünk be. Ezeket az intézkedéseket is bemutatjuk majd a Romániába érkező bizottságnak” – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Fotó: Agerpres

A tárcavezető hangsúlyozta: a mostani látogatás része annak a munkának, amellyel az RMDSZ önkormányzati, bukaresti és brüsszeli szinten is azon dolgozik, hogy a helyi közösségek érdekeit képviselje akár a medvekérdés, akár az erdők kapcsán. „Vincze Lorántnak köszönhetően sikerül a helyi, székelyföldi problémát részleteiben ismertetni más EU-s tagállamok képviselőivel is, és a kérdésben parlamenti határozatot is sikerült elfogadtatni. Sajnálom, hogy az általa javasolt programot, amely több székelyföldi helyszínt tartalmazott – köztük Hargita megyei településeket is – nem fogadták el Brüsszelben a parlamenti pártok. Így most az a feladatunk, hogy a sepsiszentgyörgyi helyszínen minél teljesebb képet adjunk a teljes régiót érintő helyzetről” – tette hozzá Tánczos Barna. Elmondta, kezdeményezésére idén Románia nemzetközi konferenciát is szervez a nagyvadakról, amelyre a petíciós bizottság tagjait is visszavárják majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?