banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Sportpályákat avattak a Szilágy megyei faluban, ahol a fiúk helyett a lányok rúgják a bőrt

A Szilágy megyei Diósad fiataljainak kérésére Dobrai Ferenc, Haraklány község polgármestere futballpályát épített és adott át a sportolni vágyó helybélieknek szombaton délután. Ennek kapcsán a településen Sportnapokat szerveztek Az egészség érték! Vigyázzunk rá! mottó alatt.

Péntek délután a kétnapos rendezvény az esős idő miatt a helyi kultúrotthonban kezdődött, ahol a gyermekeknek sportvetélkedőket, amatőr focimérkőzéseket tartottak.

Szombat délelőtt a vendégek fogadását követően hivatalosan, ünnepélyes keretek között avatták fel és adták át a helyi költségvetésből kialakított 40×20 méter nagyságú bekerített, éjszakai világítással ellátott pályát, amely mellett lábtenisz- és röplabdapálya is van.

A szerző felvételei

Dobrai Ferenc polgármester elmondta, jövőre öltözőt és mellékhelyiséget alakítanak ki a pályák mellé, hogy a játékosoknak megfelelő körülményeket biztosítsanak. „Volt egy füves futballpályánk a dombtetőn, de rossz minőségű volt, a fiatalok panaszkodtak, hogy repedezik a terület, majd amikor a földeket visszaosztották a tulajdonosoknak, pálya nélkül maradtunk. Polgármesterként megígértem, hogy építünk egy pályát a faluban, ezt a tavalyi és az idei költségvetésből, 550 ezer lejből, sikerült megvalósítani” – mesélte a polgármester.

Talán Diósad az egyedüli olyan település, ahol a fiúk helyett lányok rúgják a bőrt. A helybéli tizenéves lányok már évek óta Bihar megyei csapatokkal mérkőznek meg kisebb-nagyobb sikerrel. A polgármester elmondta: most, hogy megépült a pálya, abban bízik, a fiúk is kedvet kapnak a focizáshoz, mert a csapatsportnak a mozgás mellett számos előnye van: egészséges életre ösztönzi a fiatalokat, fenntartja az aktivitást, jó hatással van a mentális egészségre, kialakul az összetartozás érzése és a másokért való felelősségvállalás, aminek összekovácsoló hatása van. Minderre pedig nagy szüksége van egy közösségnek, főleg a pandémia és az azzal járó bezártság után.

Dobrai Ferenc polgármester az elmúlt 14 évben kifejtett tevékenységéért díjban részesült, amit Seres Dénes parlamenti képviselő adott át, kiemelve, az önkormányzati vezető a kezdetektől szívvel-lélekkel, ráadásul eredményesen dolgozott és dolgozik a közösségért, munkájának köszönhetően a település, a közösség az elmúlt években feléledt és virágzik. „Sok-sok év munkája van benne, sok törődés, utánajárás, de az eredmény megvan. Diósad szépen fejlődik, egy virágzó közösség lett” – mondta a képviselő. Azt kívánta, hogy a helybéliek a jövőre nézve is együtt dolgozzanak, közösen, mert akkor lesznek eredményesek. Mint mondta, a közösség az ifjúság és a gyermekek nevelésével foglalkozik, hiszen amilyennek neveljük az ifjúságot, olyan lesz a jövőnk.

A megnyitót követően a meghívott focicsapatok, a szilágyballai fiúk és Tázlár testvértelepülés csapata játszhatott először az új pályán, valamint a diósadi két korosztályban is futballozó lányok a három Bihar megyei lánycsapattal. A díjkiosztást és a tombolasorsolást követően az első Sportnap tűzijátékkal zárult.

Fejlődik a település

Dobrai Ferenc polgármester elmondta, a napokban fejezték be helyi költségvetésből a kápolna fele vezető út leaszfaltozását, melynek összköltsége 280 ezer lej. Az egykori földút a református egyház területén volt, ezt átadták az önkormányzatnak az említett szakasz kiépítése végett. 

Az Anghel Saligny programra a hivatal négy pályázatot adott le, amiből kettőt elfogadtak, a Goroszló és Diósad településeken a csatornahálózat kiépítését, a beruházás összköltsége 21 millió lej, valamint a 4 km hosszú DC7-es útszakasz leaszfaltozását Goroszló és Diósad között, melyre 7,5 millió lejt kapnak. A polgármester kiemelte, Szilágypanitban, Bádonban és Haraklányban folyamatban vannak a csatornázási munkálatok, ezáltal a közeljövőben minden településen biztosítva lesz a víz- és szennyvízellátás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?