Sportegyesület támogatása miatt emeltek vádat egy parlamenti képviselő ellen

Egy sportegyesület törvénytelen finanszírozása miatt bíróság elé állítják a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik parlamenti képviselőjét.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közleménye szerint Mirela Matichescut hivatali visszaélés és jogtalan haszonszerzés érdekében elkövetett hivatali visszaélésre való felbujtás a vád, amiért Konstanca megye önkormányzati menedzsereként még 2018-ban törvénytelenül, diszkriminatív módon kötött finanszírozási szerződést egy konstancai futballklubbal. A vádhatóság több akkori hivatalnokot is bíróság elé állított, mert a már említett megállapodás nyomán több mint 835 ezer lejjel károsították meg a megye költségvetését.

Futballklub törvénytelen finanszírozásával vádolják a volt menedszert | Illusztráció: Pexels

Vissza nem térítendő támogatásról van szó, a DNA szerint a gyanúsítottak a határidő lejárta után fogadták a futballegyesületet projektjét, amelyben ráadásul hamisított iratok is voltak. A benyújtott dokumentáció nem volt teljes, mégis indokolatlanul magas pontszámot adtak rá az elbírálásakor. A sportklub akkori elnöke ellen szintén vádat emeltek, a hatóságok szerint igazolást hamisított, hogy az önkormányzati támogatás egyik feltételének megfeleljen.

A megyei sajtó úgy tudja, hogy ez a Ciprian Marica nevéhez fűződő egykori Farul sportegyesület. A volt válogatott futballista ellen is nyomozott az ügyészség, de esetében nem emeltek vádat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?